• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Hírek Érdekes Mexikóváros arab szíve
Mexikóváros arab szíve
2017. augusztus 08. kedd, 11:09

A Mexikói-öböl kikötővárosában, Veracruzban hatalmas emlékművet emeltek a „libanoni bevándorlónak”. A bronzszobor annak a rengeteg – a számukat 400 ezer és kétmillió közé teszik – arab bevándorlónak a meghatározó szerepére emlékeztet, amit a modern Mexikó képének kialakításában játszottak, amikor a 19. század végén és a 20. század elején a jobb élet reményében elkezdtek kivándorolni.

„A lelkünk kettészakadt” – fogalmazott Aida Jury De Saad a Middle East Eye-nak az otthonában adott interjúban. Bár Michoacán államban nőtt fel, De Saad számos alkalommal járt Libanonban.

A harmadik generációs arab-mexikói De Saad története számos bevándorló életét példázza, és ő magára az ország libanoni hagyományainak büszke örököseként tekint.

Ha belépünk a Mexikóváros egyik zöldellő külső kerületében lévő otthonába, olyan, mintha Libanon hegyei közé lépnénk. Az ajtón az Ahlan wa Sahlan, azaz az Isten hozott felirat áll arabul. A berendezés teli van olyan műalkotásokkal, amelyek a család származási helyéhez, a Közel-Kelethez fűződő generációs kapcsolatokat tükrözik.

Az arab bevándorlók öröksége lépten-nyomon tetten érhető a mexikói kultúrában - Fotó: MEE/Alex Shams

Kihajózás és találkozás a „paisanókkal”

A Mexikóba érkező arabok többsége a Libanon-hegyről származik, ahol összeomlott a selyemipar, amikor az 1869-ben megnyitott Szuezi-csatorna összekötötte az európai piacokat a távol-keleti versenytársaikkal. A következő évtizedekben Szíriából, Palesztinából, Jordániából és Egyiptomból is több tízezren kezdtek kivándorolni Mexikóba. Az első világháború egy újabb hullámot indított el, amikor is általános élelmiszerhiány és éhínség sújtotta Levantét.

De Saad nagyapja, José Jury 1878-ban született a Libanon-hegyen lévő Bzebdine faluban. A falu fő munkaadójának számító selyemipar kimúlása után az amerikai kontinens felé vette az irányt.

„Apránként pénzt gyűjtött a rokonaitól; egy lírát innen, két lírát onnan” – mesélte De Saad a MEE-nek. „Így tudott venni egy jegyet Veracruzba, és egyetlen bőrönddel kihajózott.”

A megérkezés után Juryt egy oszmán tiszteletbeli konzulhoz irányították, aki maga is nem sokkal korábban érkezett. Jury ezután segített eljutni a bevándorlóknak azokba a városokba, ahol találhattak a szülőföldjükről származó embereket – paisanókat, ahogyan spanyolul a honfitársakat nevezik, és amit még ma is használnak egymásra az arab-mexikóiak. A paisanók segítségével Jury alapított egy zoknigyárat Moreliában.

De a mézeshetek nem tartottak sokáig. Miután az 1910-es években kitört a mexikói polgárháború, az országot külföldi-ellenes hadjárat kerítette hatalmába, amely során mészárlásokat követtek el kelet-ázsiaiak ellen és célzott gyilkosságoknak estek áldozatul arabok is. Egy 1927-es törvény megtiltotta a Közel-Keletről való bevándorlást, és a már Mexikóban lévőket kitoloncolás fenyegette.

Juryt is gyorsan elérte a hisztéria.

„Az 1920-as évek végén, annyi év munka után, a kormány kisajátította a gyárát” – mondta De Saad az MEE-nek. „Kénytelen volt újrakezdeni, bizsukat árult az út mentén a megélhetésért.”

A spanyol nyelvtudás híján számos bevándorló házaló vagy kereskedő lett, akik vándoroltak, és különféle dolgokat árultak a városokban és az elszigetelt közösségeknek. Az utazó turco – ahogyan a közel-keletieket hívták ­– jól ismert figura lett, és az arabok a gazdaságban betöltött fontos szerepüknek köszönhetően jómódúakká váltak.

„Úgy döntött, hogy Mexikóvárosba megy, hogy színészeket és színésznőket hívjon ide színházi előadásokat adni” – mondta De Saad. Ennek sikerén felbuzdulva nagyapja hozta a térségbe az első vetítőgépet is, amivel végül megalapította a környék első moziját.

Sikere hasonlított ahhoz, ahogyan sok arab bevándorlónak az előítéletek és ellenségesség dacára sikerült csatlakozni az egyre mobilabb mexikói középrétegekhez. A család azonban soha nem felejtette el a gyökereit.

Aida Jury De Saad a leglátványosabb arab közösséghez, a libanoniakhoz tartozik - Fotó: MEE/Alex Shams

„Az édesanyámnak annyira hiányzott a faluja, hogy amikor legutoljára ott járt, lefestettette Bzebdinét. Kiakasztotta a festményt az otthonunk falára, és úgy nőttünk fel, hogy végig azt láttuk” – mondta az MEE.

A szülőfölddel való kapcsolat

De Saad azóta aktív szerepet vállalt a kapcsolatok létesítésében az arab világgal. Ő a libanoni származású művészek mexikóvárosi klubjának, az Al Fannannak egyik alapítója. Az első ilyen klubot 1957-ben alapították, és ma már számos ilyen központ működik szerte Mexikóban, hogy segítse az arab felmenőkkel rendelkező mexikóiakat, és egyben szimbólumai is az arab bevándorlók által elért sikereknek.

Bár a keresztények teszik ki az arab-mexikói közösség legtekintélyesebb és legláthatóbb rétegét, zsidók, drúzok, muszlimok és más felekezetek képviselik a vallási sokszínűség széles spektrumát.

A libanoniak a leglátványosabb arab közösség, bár felmenőik többsége jóval azelőtt érkezett a mexikói partokhoz, hogy a Libanonnak nevezett ország egyáltalán létezett volna, mivel az csak a Francia Mandátum alatt lett önálló állam az 1920-as években. Sokan érkeztek az arab világ más részeiről, például Szíriából, Palesztinából, Irakból, Jordániából és Egyiptomból is.

Az arab kultúrának számos jellegzetessége van jelen a mexikói mindennapokban, de egyik sem olyan nyilvánvaló, mint a konyha. Bárki, aki találkozik az egyik legnépszerűbb helyi street fooddal, a tacos al pastorral, észre fogja venni, hogy az mennyire hasonlít az arab shawarmához vagy a török dönerhez. Az achiote nevű helyi fűszerrel megszórt húst nyárson sütik órákon át, darabokat szelnek le belőle, és kukoricatortillában fogyasztják ananásszal, korianderrel és hagymával.

A Yucatán-félsziget viszont a kibbehnek – ami szintén egy jellegzetes levantei étel neve is ­– nevezett török rizzsel készült húspogácsáiról híres.

Még a mexikói katolicizmus sem tudta magát kivonni az arab hatás alól. A Mexikóváros történelmi városrészében található a barokk Balvanerai Miasszonyunk templom, ismertebb nevén a maronita katedrális.

Az ételek jelentik az egyik legnyilvánvalóbb hasonlóságot a két kultúra között - Fotó: MEE/Alex Shams

A katedrális Szent Charbel és Szent Rafqa libanoni szentek országos központja, ahol szertartásokat végeznek a tiszteletükre, és zarándokutakat szerveznek oda. A katedrálisba látogatók többsége nem libanoni mexikói, akik buzgón hisznek a szentek hatalmában, hogy segítenek beteljesíteni a hívők imáit.

Libanoni vagy arab?

Theresa Alfaro-Velcamp, a közel-keleti bevándorlás szakértője és a „Távol Allahtól, és túl közel Mexikóhoz” szerzője, megjegyezte, hogy a diszkrimináció arra ösztönözte a sikeres bevándorlókat, hogy egyre inkább azonosuljanak Libanonnal.

„A fejekben élő történelem hajlamos figyelmen kívül hagyni a bevándorlók szerepének változatosságát a mexikói történelemben” – jegyzi meg. „A bevándorlók sokféleségét és ellentmondásos mexikói fogadtatásukat nagyban beárnyékolja az a nézet, hogy a libanoniak gyorsan akkulturálódtak és gazdaságilag dominánssá váltak.”

A libanoniak története elnyomta a számos más arab bevándorló történetét. Sokan például úgy reagáltak a diszkriminációra, hogy elvegyültek a mexikói társadalomban – hasonló külső vonásaik miatt ezt elég könnyen megtehették –, és számos muszlim vagy drúz asszimilálódott a katolicizmusba.

Senki sem ismeri biztosan az arab-mexikóiak teljes létszámát, részben azért, mert sok mexikói nem is tud arról, hogy idősebb rokonai – akik közül sokaknak spanyol neveik vannak – eredetileg a közel-keletről származnak.

A mexikói nemzeti identitás a mestizaje fogalma köré épült, ami azt jelenti, hogy a mexikói kultúra a spanyol és az őslakos népek keveredésének eredménye, és mint ilyen, kizárja a bevándorlók és az afrikai-mexikóiak hozzájárulását ehhez a kultúrához. Emiatt számos bevándorló csoport inkább sikeres külföldiként kezdte meghatározni magát, és nem próbált beolvadni a mesztic mexikói kultúrába. Viszonylag gazdag – és viszonylag elkülönült – társadalmi csoportokként működnek, amelyek nem túlságosan keverednek a sajátjukon kívüli közösségekkel és intézményekkel.

„Jobban hasonlítunk az arab világra, mint Mexikóra”

Mexikóban ma körülbelül 40-65 ezer zsidó él, akik egyharmadának-felének gyökerei az arab világba vezetnek, körülbelül egyötödük pedig törökországi és balkáni eredetű szefárd.

Linda Bucay egy zsidó pszichológus, aki Mexikóvárosban született és nőtt fel. Családja anyai ágról Aleppóból származik, apai részről Damaszkuszból, de vannak bejrúti gyökerei is. Nagymamája – aki Mexikóban született és nevelkedett – szívesebben beszél arabul, és Bucay úgy nőtt fel, hogy spanyoljába olyan arab mondatok keveredtek, mint az Allah ma’ak (Isten veled) és a kish barra (ne foglalkozz vele).

„Szerintem mi jobban hasonlítunk az arab világra, mint Mexikóra” – mondta Bucay a MEE-nek, és megjegyezte, hogy ételeik és szokásaik több hasonlóságok mutatnak a szíriaiakéval. „A családom generációkon keresztül Szíriában élt, mielőtt az 1930-as években idejött volna, így hát nem csoda, ha még mindig kötődünk ahhoz a kultúrához.”

„Szerintem jobban hasonlítunk az arab világhoz, mint Mexikóhoz.”

Elmondta viszont, hogy ennek ellenére nem sok kapcsolata van a libanoni közösséggel. Míg a keresztények általában bizonyos fokig integrálódtak a katolikus mexikói társadalomba, Bucay szerint a zsidóknak másfajta tapasztalataik vannak.

A vallás szerepe rendkívül nagy a bevándorló közösségek identitásában - Fotó: MEE/Alex Shams

A történelmi arab-ellenes vagy bevándorló-ellenes előítélet keveredik az antiszemitizmussal, ami gyakran katolikus színezetet kap. 1821-ig a katolikus inkvizíció miatt illegális volt zsidónak lenni Mexikóban.

Még ma is vannak nehézségek. Kevés katolikus barátjának egyike, akire Bucay gyerekkorából emlékszik, egyszer azzal vádolta meg, hogy segített megölni Jézus Krisztust.

Bucay kuncogva idézi fel az esetet, és hozzáteszi: „Szeretném azt hinni, hogy tettem valami ehhez foghatóan fontosat!”

„Mexikói vagyok, és szeretem ezt az országot, de nem érzem teljes egészében a kultúrája részének magam. Nem érzem magam se jobbnak, se rosszabbnak, csak másnak” – tette hozzá.

Akárcsak otthon

Az arab bevándorlók sikeresen integrálódtak a mexikói kultúrába ahhoz, hogy szinte láthatatlan legyen, hogy mit adnak ahhoz hozzá, mivel ezek a dolgok a mindennapi élet megszokott részévé váltak. De sok szempontból még mindig kívülálló közösséget alkotnak.

Míg a libanoni közösség külföldi és helyi közösségnek egyaránt mutatja magát, más arabok vallási identitásuk köré szerveződnek, zsinagógákba, mecsetekbe és vallási központokba járnak, ahol az arab-mexikói élet különböző felfogásai terjednek.

Annak a több százezer embernek, akik pedig beolvadtak a szélesebb mesztic társadalomba, még mindig megvan az esélye, hogy egy napon arra eszmélnek, hogy ahogyan taco al pastort esznek egy mór katedrális mellett valahol Mexikóban, úgy érzik, hogy valahogyan nagyon közel vannak az otthonukhoz.

Írta: Alex Shams

Forrás: Middle East Eye

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo