• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Hírek Érdekes Feketék „kiradírozva a történelemből”
Feketék „kiradírozva a történelemből”
2016. április 21. csütörtök, 10:01

Több mint egymillió mexikói származik afrikai rabszolgáktól, és tartja magát „feketének”, „sötét bőrűnek” vagy „afromexikóinak”, még ha nem is látszik feketének. Ám a déli Oaxaca államon kívül kevesen tudnak róluk, és közösségi vezetőik most arra figyelmeztetnek, hogy radikális lépések következhetnek, hogy hivatalosan is elismerjék őket.

„A rendőrség háromszor elénekeltette velem a nemzeti himnuszt, mert nem hitték el, hogy mexikói vagyok” – mondja Chogo el Bandeno, egy fekete mexikói énekes-dalszövegíró. „Fel kellett sorolnom öt állam kormányzóját is.”

El Bandeno a fővárosban, Mexikóvárosban volt látogatóban, több száz kilométerre dél-mexikói otthonától, amikor a rendőrség megállította, mert illegális bevándorlónak hitték. Szerencsére a himnusz előadása és a politikusok ismerete meggyőzte a rendőrséget, hogy hagyják békén őt, ám más afromexikóiak nem voltak ennyire szerencsések.

Az Oaxaca államban az afromexikóiakkal foglalkozó kormányirodát vezető Clemente Jesús López két esetet idéz fel, melyek áldozatai nők voltak.

„Az egyiküket Hondurasba, másikukat Haitire toloncolták, mert a rendőrség meg volt győződve arról, hogy Mexikóban nincsenek feketék. Hiába volt mexikói személyi igazolványuk, kitoloncolták őket.” A mexikói konzulátus segítségével végül visszatérhettek, de sem bocsánatot nem kértek tőlük, sem pedig kártérítést nem kaptak, mondja López.

Kevesen tudnak az afromexikóiak létezéséről, még Mexikóban is - Fotó: BBC

A fekete mexikóiak azóta élnek Costa Chica térségében, Oaxaca állam csendes-óceáni partvidékén, amióta őseiket rabszolgaként oda hurcolták a 16. században. A spanyol gyarmati szarvasmarhatartók gyakran használták őket az őslakos mexikói munkások felügyelőjeként, akik nem voltak hozzászokva a tehén vagy ló méretű állatokhoz.

Azonban Costa Chica térségén kívül nem sokan tudnak a létezésükről. Egy időközi 2015-ös népszámlálás 1,4 millió főre tette a fekete népességet, ami a mexikói lakosság 1,2 százalékának felel meg. Még Oaxaca államban is csak a teljes lakosság öt százalékát teszik ki ők.

Összehasonlításképpen az őslakos népek Mexikó lakosságának tíz százalékát jelentik a 2010-es népszámlálás adatai szerint. A magukat fekete mexikóiaknak tartó emberek külseje meglehetősen változatos. Egyeseket nehéz megkülönböztetni az őslakos mexikóiaktól.

„Ez nem csupán a bőrszínről szól, hanem arról is, hogy minek érzed magad” – mondja Tulia Serrano Arellanes közmunkás. „Lehet, hogy a nagymamád fekete volt, és te is annak érzed magad, még ha nem is úgy nézel ki.”

Az identitásukat nagyban épül arra, hogy az illető hol él. Ha egy olyan fekete városban élsz, mint amilyen Santiago Llano Grande, ahogyan Chogo el Bandeno, akkor valószínűleg feketeként tekintesz magadra.

De van egy közös kultúra is.

Például van egy jellegzetes zenei stílus, a chilena, amelyet a 19. században chilei hajósok hoztak Costa Ricából, akik az aranyláz idején Kaliforniába tartottak, és amit a fekete zenészek átvettek.

Az afromexikóiaknak nincs saját nyelvük, kultúrájuk viszont igen - Fotó: BBC

Ehhez hozzáadták az afromexikói hangszereiket, például a quijadát, egy kiszárított szamárállkapcsot csattogó őrlőfogakkal. Ott van még a bote is, egy frikciós dob, amelynél egy pálcát szúrnak a bőrhártyába, amelynek dörzsölésével egyfajta morgó hangot ad. Ezek a hangok képezik az afromexikói zenei élet alapját.

Vannak táncok is, amelyek a gyarmati birtokok időszakába nyúlnak vissza. Ilyen például az Ördögök tánca, amelyet Halottak Napja környékén, október végén és november elején szoktak előadni.

A táncosok „ördög” maszkokat viselnek, és egy „Pancho” nevű nyers alak vezeti őket, aki a gyarmati birtokfelügyelőt játssza. Egy ostorral a kezében jár fel-alá, miközben begyes „fehér” felesége – akit egy fekete férfi játszik – kihívóan flörtöl az „ördögökkel” és a közönséggel is.

Costa Chica városában már az óvodás gyerekek is tanulják a tánclépéseket, és arra oktatják őket, hogy legyenek büszkék fekete örökségükre. Azonban feszültséget okoz az, hogy az afromexikóiakat nem igazán ismerik Mexikóban, és a mexikói kormány nem ismeri el őket hivatalos kisebbségnek.

Az Oaxacában lévő Afromexikói Ügyek Hivatalának vezetője, Humberto Silva Silva szerint ennek az az oka, hogy az afromexikóiak a mexikóiak többségéhez hasonlóan spanyolul beszélnek, nincsen saját nyelvük. „Amikor kérvényeztük [a kisebbségként való elismerésünket], mindig valami kifogással jöttek, vagy azt mondták, hogy nincs őslakos anyanyelvünk. A nyelv az igazi kitétel” – mondja. „Minket ezért hátrányos megkülönböztetés ér.”

Ha az afromexikóiakat kisebbségként ismernék el, akkor plusz forrásokat kapnának kultúrájuk népszerűsítésére és közegészségügyi programjaikra. Azonban a tanár Israel Reyeshez hasonló aktivisták többet szeretnének a pénznél, számukra az is fontos, hogy az afromexikóiak létezését a mexikói állam szintjén elismerjék.

„A fekete népesség történetéről nem vettek tudomást és kiradírozták őket a történelemből” – fogalmaz. Az aktivisták erőfeszítései már hoztak némi gyümölcsöt. A 2015-ös időközi népszámláláson a válaszadók először vallhatták magukat feketének – vagyis spanyolul negrónak –, noha ezt a szót nem minden afromexikói használja, sokan „sötétnek” (moreno) nevezik magukat vagy egy más helyi szót használnak saját maguk megnevezésére.

Azonban egyes afromexikóiak több elismerést akarnak.

Humberto Hebert Silva Silva arra hívja fel a figyelmet, hogy a fekete közösség végül megpróbálhatja az 1990-es évekbeli zapatisták néven ismert chiapasi őslakos felkelés példáját követni. „A fekete közösségek eddig diszkriminációtól szenvedtek, és elakadtak a jogi útvesztőkben, amelyeket mostanra kimerítettek” – mondja.

„A zapatisták révén az őslakosok fegyverrel a kezükben lázadtak fel, hogy követeljék a jogaikat. És, nos, a mi közösségünk is így gondolkozik. A fejekben van az, hogy a távoli jövőben mi is fellázadunk” – jelenti ki.

„Talán csak ily módon kapjuk meg azokat a jogokat, amelyek megilletnek minket. Nem helyes, hogy országunk alkotmánya nem ismer el minket. Óriási a szakadék aközött, amit a politikusok mondanak, és amit tesznek. Lépnünk kell, hogy figyelmeztessük őket.”

Írta: Arlene Gregorius

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo