• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Hírek Aktuális Korrupcióval kapcsolatban hallgatta meg Lulát egy bíróság
Korrupcióval kapcsolatban hallgatta meg Lulát egy bíróság
2017. május 11. csütörtök, 19:02

Luiz Inácio Lula da Silva korábbi brazil elnököt az ország fő korrupcióellenes bíróságán hallgatták ki szerdán. Sergio Moro öt órán keresztül faggatta az egykori államfőt. Lula elutasította azokat a gyanúsításokat, melyek szerint kenőpénzként kapott volna egy lakást az állami olajvállalattal, a Petrobrasszal kapcsolatos korrupciós ügyben.

Szerinte a tárgyalás politikai indíttatású, és tagadta, hogy bármilyen törvénysértést követett volna el. A déli Curitiba városában tartott bírósági meghallgatás a nyilvánosság kizárásával történt, de a nap folyamán Lula több ezer támogatója gyűlt össze a bíróság épülete mellett lévő téren.

Az egykori elnök elleni nyomozást helyeslők pedig Curitiba más pontján és Brazíliavárosban gyülekeztek. Ha bűnösnek találják, akkor börtönbe kerülhet. Ha felmentik, akkor viszont azt mondja, hogy újra indulni fog az elnökségért. Most az ellene felhozott öt vádpont elsőt tárgyalják.

Ki Luiz Inácio Lula da Silva?

A Brazíliában csak Lulaként emlegetett egykori államfő a dél-amerikai ország legnépszerűbb elnöke volt 2003 és 2010 között tartó hivatali ideje alatt. Egykoron acélgyári munkás volt, később szakszervezeti vezető lett, majd Brazília közel fél évszázad utáni első baloldali elnökévé választották. Mivel a törvények nem engedték, hogy egy harmadik ciklust is megpályázzon, szoros szövetségese, Dilma Rousseff követte az elnöki székben, de őt később egy felelősségre vonási eljárással eltávolították az elnöki hivatalból.

Miért áll bíróság előtt?

Lula ellen öt vádpontot fogalmaztak meg. Ezek mindegyike a Brazília történetének legnagyobb korrupciós nyomozásával, az Autómosó Hadművelettel kapcsolatosak. Ebben az első ügyben, amit szerdán tárgyaltak a bíróságon, Lulát azzal vádolják, hogy megvesztegette őt egy építőipari cég, amely állítólag felújította Lula tengerparti lakását. Pénzmosással, befolyással való üzérkedéssel és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolják.

Milyen fontos dolog ez?

Lulát jellemzően vagy imádják vagy gyűlölik Brazíliában. Szerdán történt meg először, hogy Lula és az Autómosó ügyért felelős nagyhatalmú bíró, Sergio Moro a tárgyalóteremben szemtől szemben állt egymással.

Lula azt mondja, hogy Moro politikai indíttatásból cselekszik, és szerinte boszorkányüldözés folyik ellene. A bíró várhatóan 45-60 nap alatt hoz majd ítéletet.

A brazil újságok címlapjai a héten epikus stílusban ábrázolták ezt a konfrontációt: az egyiken Luiz Inácio Lula da Silva elnök és Sergio Moro bíró egy bokszringben kesztyűkben, dagadó izmokkal csap össze egymással egy montázson. Egy másikon szuperhős maszkokban elszántan merednek egymásra, és a lap „az első szemtől szembeni összecsapásként” harangozza be az eseményt.

Ezek a címlapok is jelzik azokat a hatalmas várakozásokat, amelyek Lula Morónak tett vallomását előzték meg. Akárcsak egy bokszmeccsen a brazilokat megosztja, hogy kinek szurkolnak. A tét ugyanis nagy, Lula az ügy végén, annak kimenetelétől függően akár börtönbe is kerülhet, és elveszítheti politikai jogait, de akár újra Brazília elnöke is lehet, ahogyan ez kimondott célja is.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo