• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Hírek Aktuális A venezuelai jobboldal felelősségre vonási eljárást akar indítani Maduro ellen
A venezuelai jobboldal felelősségre vonási eljárást akar indítani Maduro ellen
2016. október 24. hétfő, 19:53

A jobboldali ellenzék által irányított venezuelai nemzetgyűlés vasárnap bejelentette, hogy felelősségre vonási eljárást kezdeményez Nicolás Maduro elnök ellen, amiért az feltehetően „megsértette a demokráciát” a megvétózott visszahívási népszavazással.

A nemzetgyűlés jelenleg nem tartja be az ország Legfelsőbb Bíróságának döntését, így intézkedésinek nincs jogalapja. Ezért a lépés nem valószínű, hogy jóváhagyást fog kapni, ugyanakkor tovább súlyosbítja majd a politikai feszültségeket, és felidézi majd a Dilma Rousseff brazil elnök elleni „parlamenti puccsot”.

Viharos rendkívüli ülést tartott vasárnap a venezuelai parlament - Fotó: teleSUR

„Ez egy politikai és jogi eljárás Nicolás Maduro ellen, amelynek célja, hogy kiderítse, hogy milyen felelősség terheli őt az alkotmánysértésben, ami megtöri a demokráciát, az emberi jogokat és az ország jövőjét” – mondta Julio Borges a többségben lévő ellenzék egyik vezetője a parlament rendkívüli ülésén.

Az ellenzéki koalíció egy határozatban külföldi beavatkozásra szólított fel, és újfent számos vádat fogalmazott meg Maduro ellen, így például azt a régen hitelét vesztett állítást, miszerint Maduro kolumbiai származása miatt nem is tölthetné be a posztját.

Héctor Rodríguez, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) parlamenti frakcióvezetője a jobboldali ellenzék akcióit „szomorú cirkusznak” nevezte.

Rodríguez a sajtónak elmondta, hogy az az ellenzék, amely most azt állítja, hogy a demokrácia nevében cselekszik, és ismételten figyelmen kívül hagyja a PSUV az évek során megszerzett demokratikus legitimitását, nyíltan támogatta a 2002-es katonai puccsot Maduro elődje, a néhai Hugo Chávez elnök ellen.

„Ők, akik semmilyen játékszabályt nem tartanak be, a demokráciáról beszélnek” – mondta Rodríguez.

Az ellenzék késve kezdett bele a visszahívási népszavazási folyamatba, amely miatt gyakorlatilag lehetetlenné vált az, hogy a népszavazásra 2016-ban sor kerüljön. Az eljárás első szakaszának elindításához tömegével adtak le szabálytalan aláírásokat is.

„Az ellenzék által elkövetett hibák miatt nem lesz visszahívási népszavazás 2016-ban” – tette hozzá Rodríguez.

Maduro pártja azzal vádolja az ellenzéket, hogy az csalást követett el a kezdeti aláírásoknál, és azt mondja, hogy a koalíció puccsot akar végrehajtani, hogy rátegye a kezét Venezuela hatalmas olajtartalékaira, amely a legnagyobbnak számít a világon.

A kormány az ellenzék tüntetésre való felhívásait destabilizációs törekvéseknek tekinti, illetve a 2014-eshez hasonló erőszakos tiltakozások vagy akár egy újabb puccskísérlet előfutárának.

Rodríguez kijelentette, hogy a venezuelai fegyveres erők hűek maradtak az alkotmányhoz, és a demokratikusan megválasztott kormányhoz.

A PSUV képviselője elmondta, hogy a venezuelai társadalmi viszonyok mások, mint Brazíliában vagy Paraguayban, ahol a jobboldali parlamenti képviselők sikeresen mozdították el az elnököket az elmúlt években.

Az ellenzéki koalíció nagy tüntetést hívott össze szerdára. A megmozdulásnak a „Venezuela elfoglalása” nevet adták, amelyet sokan az erőszakra való nyílt felbujtásként értékelnek.

A viharos vasárnapi ülésen a képviselők sértegették egymást. A PSUV politikusai a néhai Hugo Chávez szemeit ábrázoló pólókban jelentek meg, az ellenzéki képviselők pedig ezt kiabálták: „Az emberek éhesek, és visszahívást akarnak!”

„Ma hallani fogjuk az egész jobboldali valóságshow-t” – mondta a PSUV egyik képviselője, Tania Díaz, aki Chávez képét helyezte el a szószék előtt.

Elias Jaua, a PSUV egyik vezető politikusa keddre nagygyűlést hívott össze Maduro elnök fogadására, aki azért utazott külföldre, hogy megpróbálja elérni az olajár stabilizálását.

Evo Morales bolíviai elnök hivatalos Twitter-fiókján keresztül támogatását fejezte ki a venezuelai szocialista kormány felé.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo