• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések Álvaro Uribe: Kolumbia legveszélyesebb politikusa
Álvaro Uribe: Kolumbia legveszélyesebb politikusa
2017. november 05. vasárnap, 19:39

Semelyik másik politikai figura nem osztja meg annyira Kolumbiát, mint Álvaro Uribe exelnök. Az államfői posztot 2002 és 2010 között betöltő Uribe a Kolumbia Terv keretében érkező amerikai segélyeket arra használta fel, hogy megerősítse a kolumbiai állam teljesítőképességét.

A hadsereg megújult erejével visszaszorította a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőket (FARC) a falvakból és a városokból a dzsungelbe.[i] Uribe elnökségének végére a FARC harcosainak száma húszezerről nyolcezerre apadt, a Nemzeti Felszabadító Hadsereg létszáma pedig háromezer-ötszázról ezerötszázra feleződött. E siker miatt sok kolumbiai nemzeti hősként tekint Uribére, és sokan őt tartják Kolumbia valaha volt legjobb elnökének.[ii] Sokak számára Uribe visszahozta a stabilitást és a normális életet Kolumbiába. A megnövekedett biztonság fellendítette a gazdaságot, vonzotta a közvetlen külföldi befektetéseket és elősegítette a gazdasági fejlődést. Uribe 75 százalékos támogatottsággal fejezte be hivatali idejét, és könnyedén elnyert volna egy harmadik ciklust is, ha ezt a Legfelsőbb Bíróság engedi neki.[iii]

Uribe elnökségét súlyos emberijog-sértések árnyékolják be - Fotó: elguardian.com.do

Ezek az eredmények és az iránta érzett csodálat azonban sokak szemében elhomályosította Uribe hiányosságait. Kormányzati ciklusait titkos lehallgatások, korrupció, a jobboldali paramilitárisok égbekiáltó támogatása és súlyos emberijog-sértések jellemezték.

Uribe vezetése alatt a Departamento Administrivo de Seguridad (DAS), a kormány nemzetbiztonsági ága politikai eszközzé vált, amelyen keresztül az elnök titkos lehallgatásokkal kémkedett titokban az ellenfelei ellen.[iv] 2015-ben két korábbi szövetségesét ítélték börtönbüntetésre bírók, ellenzékiek és újságírók 2007 és 2009 közötti lehallgatásáért.[v] Még fontosabb, hogy korábbi vezérkari főnökét nyolc év börtönbüntetésre ítélték, a kolumbiai hírszerző ügynökség egykori vezetője pedig tizennégy évet kapott titkos lehallgatásokért.[vi] A DAS olyan mélyen korrupt volt, hogy tevékenységét még most is vizsgálják, és 2017 szeptemberében Jorge Noguera Cotesnek, a DAS korábbi igazgatójának szintén börtönbe kellett vonulnia 2002 és 2005 között folytatott titkos lehallgatások miatt.[vii] Uribe azonban még ma is azt hangoztatja, hogy az egyetlen bűne az, hogy megvédte Kolumbiát a baloldali terroristák támadásaitól.[viii]

Emellett Uribe több miniszterét is elítélték korrupcióért. Korábbi belügy- és társadalomvédelmi minisztereit több mint hat évre ítélték, amiért képviselőket vesztegettek meg, hogy azok támogassák az elnök újraválasztását.[ix] Andrés Felipe Ariast, Uribe mezőgazdasági miniszterét 2011-ben tartóztatták le hasonló vádakkal.[x] A 2017 elején kirobbant Odebrecht-botrányban, amely során kiderült, hogy egy brazil építőipari vállalat politikusok megvesztegetésével nyert el több mint száz projektet tizenkét országban, bűnösnek találták Uribe közlekedési miniszterét, aki ma már börtönben van. Egy másik nagy port kavaró botrány volt az Agro Ingreso Seguro pénzügyi alapé. Miközben azt állítólag azért hozták létre, hogy pénzekkel segítse a fizikai dolgozókat, hogy ezzel ösztönözze a kisgazdálkodást, valójában arra szolgált, hogy azon keresztül sikkasszanak el több millió dollárt, amelyek így gazdag földbirtokos családokhoz folytak be.[xi]

Uribe ténykedésének azonban kétségtelenül még aggasztóbb eleme kormányzatának a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erőkhöz (AUC), vagyis ahhoz a jobboldali félkatonai koalícióhoz fűződő kapcsolatai, amelynek elsődleges célja Kolumbiában működő baloldali felkelő csoportok elleni harc volt, és amit az Egyesült Államok kormánya 2001-ben terrorszervezetté nyilvánított. Ez a szervezet követte el a legnagyobb számú emberijog-sértést a konfliktus során, köztük emberrablásokat, kényszerítéseket, gyilkosságokat és nemi erőszakokat, még olyan esetekben is, amikor ezeket a visszaéléseket FARC-nak vagy az ELN-nek tulajdonították.[xii]

Uribe saját közeli rokonai közül is többen, például Uribe bátyja, börtönben ülnek a paramilitárisok támogatásának vádjával. 2016-ban Santiago Uribét az úgynevezett Tizenkét Apostol paramilitáris szervezet az 1990-es években való megalapítása miatt tartóztatták le. Bár magát Álvaro Uribét nem hozták az üggyel összefüggésbe, figyelembe véve azt a tényt, hogy a szervezet több összejövetelét a családi birtokukon tartották, és akkoriban Álvaro Uribe volt a térség kormányzója, nem valószínű, hogy neki nem volt köze a szervezethez. Egy másik aggasztó kapcsolat a paramilitárisokkal Marío Montoya, Uribe akkori védelmi minisztere által vezetett medellíni felkeléselhárító-hadjárat volt 2002-ben. Egy CIA-jelentés szerint ez a hadművelet nagyban támaszkodott az AUC-ra, és Montoya azt az AUC parancsnokával, Fabio Jaramillóval együtt tervezte meg.[xiii] A paramilitárisok kötődése Uribe kormányához szintén mélyre nyúlik; a kongresszus több mint százötven tagja ellen folyik nyomozás a paramilitárisokkal való összejátszásért, és az elítéltek között sokan Uribe politikai koalíciójának tagjai voltak.[xiv]

Mindezeken túl Uribe nevéhez kötődik a kolumbiai Igazság és béke törvény, amelynek célja a félkatonai szervezetek leszerelése és tetteikért való elszámoltatása volt. A törvényt erősen bírálták nemzetközi emberi jogi szakértők, mert az a gyakorlatban de facto amnesztiában részesítette a paramilitárisokat.[xv] A törvény kudarca, hogy nem sikerült egy tényleges átmenetet és igazságügyi rendszert kidolgozni a paramilitárisoknak, vezetett a nagy kábítószer-kereskedő szervezetek, a BACRIM (spanyol betűszó a „bandas criminales” vagyis „bűnözői bandák” szavakból – a ford. megj.) felemelkedéséhez, amiket főleg egykori AUC-tagok vezetnek. Ezek a szervezetek még ma is az egyik legnagyobb veszélyt jelentik Kolumbia biztonságára.[xvi]

A korrupció mellett a legdurvább emberijog-sértések közül is néhány Uribe elnöksége alatt történt Kolumbiában. Ezek között a visszaélések között volt több ezer FARC-harcos törvénytelen kivégzése, illetve a „falsos positivos” ügy, amely során a kolumbiai hadsereg egységei legkevesebb ötezer polgári személyt öltek meg, felöltöztették őket gerilláknak, és jutalmat vettek fel értük a kormánytól.[xvii] Az ország az Egyesült Államok hathatós támogatásával végrehajtott szélsőséges militarizálása a legkiszolgáltatottabb közösségekhez tartozó több millió ember otthonából való elűzéséhez vezetett. Az erőszak és az ország militarizálásának elharapódzása emellett azt is okozta, hogy több száz szakszervezeti tag, újságíró és emberi jogi aktivista vált a kormányerők, a paramilitárisok és a FARC által elkövetett gyilkosságok áldozatává.[xviii]

Még konkrétabban, ez a militarizálás különösen súlyosan érintette Kolumbia legkiszolgáltatottabb közösségeit. A nőket egyre növekvő számú szexuális erőszak, kizsákmányolás és visszaélés érte.[xix] Az őslakos csoportok és az afrokolumbiaiak, vagyis a kolumbiai társadalom leginkább peremre szorult csoportjai, jártak a legrosszabbul a konfliktussal, sokukat erőszakkal elűzték a lakóhelyükről, és még több erőszakban és diszkriminációban lett részük. Mindez azt mutatja, hogy bár Uribe politikája stabilabbá tette Kolumbiát, ez a stabilitás hatalmas árat követelt Kolumbia legkiszolgáltatottabbjaitól.

Uribe 2010-ben köszönt le a posztjáról, és 2012-re utódja, Juan Manuel Santos már titkos tárgyalásokat kezdett a FARC-cal. Uribe ekkor tűnt fel újra a kolumbiai politikában, nyíltan ellenezte a tárgyalásokat, és többszöri meghívás ellenére sem volt hajlandó részt venni azokon, mondván, hogy a FARC-cal nem kellene tárgyalni, mivel azok nem felkelők, hanem narkóterroristák.[xx][xxi]

Amikor 2016-ban megszületett a békemegállapodás, Uribe folytatta az ellene való tiltakozást, és gyakorlatilag ő vezette a népszavazás „nem” kampányát, ami 50,2 százalékos többséggel győzött is. Bár a győzelem a kolumbiai politika éles megosztottságát mutatta, a „nem” kampány sikere részben azoknak a téves információknak, pletykáknak és hazugságoknak tulajdonítható, amelyeket Uribe és csapata terjesztett. Egyes értelmezések és megfélemlítő taktikák azt sugallták, hogy Kolumbia lehet az új Venezuela, hogy a nyugdíjasoknak le kell majd mondaniuk nyugdíjuk bizonyos százalékáról, hogy abból a leszerelést finanszírozzák, és teljes körű amnesztia jár majd a FARC által elkövetett minden bűncselekményért.[xxii] Uribe maga is azt hangoztatta, hogy ha az egykori gerillák egyszer belépnek a politikába, Kolumbia végül egy baloldali diktatúrává válik majd, és hogy a FARC megtarthatja az illegális jövedelmeit.[xxiii]

A békemegállapodás legyőzése után Uribe beleegyezett, hogy részt vegyen annak újratárgyalásán. Az új megállapodást 2016 végén fogadta el a kongresszus, és végrehajtása jelenleg kezdeti fázisában van a számos késlekedés és a kolumbiai emberek többsége és a FARC közti erős bizalmatlanság ellenére. Uribe elnök és támogatói azonban továbbra nyíltan a megállapodás ellen beszélnek a kongresszusban. Azon az estén, amikor Ferenc pápa Kolumbiába érkezett, hogy támogatását fejezze ki a békefolyamat folytatása iránt, Uribe egy levelet küldött a katolikus egyházfőnek, amelyben újfent a megvetését hangoztatta a FARC politikai részvételével, az átmeneti igazságszolgáltatással/csökkentett büntetésekkel és „a gyalázatos bűncselekményekkel szembeni büntetlenséggel” kapcsolatban.

Uribe a békefolyamattal szembeni kitartó ellenkezése egy keményvonalas katonai figura képét mutatja, aki inkább a feltétel nélküli megadást akarja kikényszeríteni, mintsem tárgyalásos úton elérni a békét. Azon állítása, hogy a megállapodás háborús bűnösöknek biztosít büntetlenséget, és futni hagyja őket, alaptalan és képmutató, különösen annak fényében, hogy Uribe saját Igazság és béke törvénye ténylegesen büntetlenséget adott háborús bűnösöknek. Az Igazság és béke törvénytől eltérően a békemegállapodás átmeneti igazságszolgáltatási rendszert hoz létre, amely nyíltan lefekteti azokat a feltételeket, amelyek alapján egyes korábbi harcosok amnesztiát kaphatnak kisebb bűncselekmények esetében. Azok, akiket emberiség elleni bűncselekményekben, szexuális erőszakban és más súlyos törvénysértésekben találnak bűnösnek, meg fogják kapni a megfelelő, a szabadságkorlátozástól a húszéves börtönbüntetésig terjedő büntetésüket. Ezeket a feltételeket nagyon ellentmondásosan fogadta a kolumbiai közvélemény, és a népszavazási kudarc után még jobban szigorították azokat.

Annak ellenére, hogy ezek a büntetések továbbra is vita tárgyát képezik, Uribe azon állításai, hogy a békemegállapodás büntetlenséget biztosít és megfosztja az áldozatokat az igazságszolgáltatástól, nem igazak. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy a békemegállapodást nagyban támogatta a Nemzetközi Bíróság, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága, az Amerikai Államok Szervezete (OAS) és számos más nem kormányzati szervezet, akkor Uribe állításainak még kevesebb a hitelük. A fenti szervezetek az emberi jogok és az igazságosság legállhatatosabb védelmezői a világon, és úgy találták, hogy a kolumbiai békeszerződés az egyik legprogresszívebb ilyen jellegű megállapodás, ami valaha köttetett. Ha Uribe kifogásai valamennyire is jogosak lennének, akkor a megállapodás nagyobb nemzetközi ellenállást váltana ki.

Valójában Uribe a megállapodással szembeni ellenérzései sokkal inkább személyes és politikai indíttatásúak. A volt elnök egy nagy földbirtokos családból származik, amelynek földjeit folyamatosan fenyegette a FARC. Egy emberrablási kísérlet során 1983-ban megölték az apját, és őellene is majdnem merényletet követtek el 2002-es beiktatásán. Az irántuk érzett személyes gyűlölete, földbirtokosi érdekei és politikai ambíciói vezérelték a terrorelhárítás és kábítószer-ellenesség jelszavai alatt nagyon súlyos atrocitások elkövetésében és azokban való bűnrészességben. Ennek eredményeképpen Uribe számos közeli családtagja és minisztere ül börtönben korrupciós vádakkal és a paramilitárisokkal való összejátszás vádjával. Mindezeket figyelembe véve az egykori elnöknek jó oka van ellenezni a megállapodást. A konzervatív oligarchaosztály tagjaként nem érdeke semmilyen földreform, még egy olyan szerény léptékű sem, ami a békemegállapodásban szerepel. Politikai szempontból a baloldali exgerillák beáramlása a kormányzásba és a szavazóbázisba, az ő pártjának bázisát gyengíti, különösen, ha figyelembe vesszük a FARC-tagok Uribe iránt érzett utálatát. Azzal, hogy félelemkeltéssel és a tudatlanság terjesztésével kihasználja azokat a fenntartásokat, amelyekkel sok kolumbiai a békemegállapodás iránt viseltetik, ő és pártja kedvező helyzetből vághat neki a következő elnökválasztásnak.

Ennél komolyabb viszont, hogy a paramilitárisoknak, az exgerilláknak és a hadsereg tagjainak az átmeneti igazságszolgáltatás előtt tett vallomásai még több vizsgálatot hozhatnak Uribére.[xxiv] Ez, a közvélemény azon nézeteivel párosulva, hogy Uribének emberiség elleni bűncselekményekért bíróság elé kellene állnia Hágában, bizonytalan helyzetbe hozhatja Uribét, és újabb veszélyeknek teheti ki az örökségét. Uribe úgy tűnik tudatában van ennek, és azzal, hogy hevesen ellenzi, hogy katonáknak is az átmeneti igazságszolgáltatás előtt kelljen felelniük, igazolja tetteiket, amikor ilyeneket mond: „Úgy véljük, hogy nem tisztességes a FARC-cal szembeni igazságszolgáltatásra létrehozott bíróság elé állítani őket [a katonákat], egy szintre süllyesztve őket ennek a szervezetnek a tagjaival, és kitenni őket annak, hogy olyan bűncselekményeket ismerjenek el, amelyeket nem követtek el, hogy elkerüljék a börtönbüntetést. Kolumbiában korábban olyan demokrácia volt, amit a narkóterrorizmus sújtott, nem pedig egy diktatúra, amely fegyveres civilekkel harcolt.”

Összefoglalva, Uribe elnök azzal szerzett tekintélyt, hogy stabilitást és biztonságot teremtett Kolumbiában, de ezért a biztonságért nagy árat fizettek a civilek, és számos alkalommal súlyosan megsértette az emberi jogokat és az etikus kormányzást. A békemegállapodással szembeni, a hazafiasság álcája mögé bújtatott ellenkezésével Uribe továbbra is az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy Kolumbiába beköszöntsön a béke. Valójában emögött az ellenérzés mögött sokkal inkább személyes indokok húzódnak, és az elsősorban egy vagyonos földbirtokos és a hagyományos elitek akaratát tükrözi.

A soron következő 2018-as választások előtt Uribe kudarcainak megértése rendkívül fontos. A kolumbiaiak 12-22 százaléka mondja azt, hogy rá fognak szavazni, bármilyen jelölttel is álljon elő Uribe, és a Santos-kormányzat, Uribe és új konzervatív koalíciójuk nagy támogatottsága miatt jó eséllyel dönthetnek a Kolumbia következő elnökének személyéről.[xxv] Emiatt fontos megértenünk, hogy Álvaro Uribe exelnök veszélyes vezető Kolumbia és Latin-Amerika számára, akinek vezetése évekkel visszavetheti Kolumbia fejlődését.

Írta: María Alejandra Silva, a Council on Hemispheric Affairs (COHA) társkutatója

Forrás: coha.org

Fordította: Latin-Amerika Társaság


[i] BBC, “Profile: Alvaro Uribe Velez,” bbc.com, utolsó módosítás 2010. július 28.

[ii] Jeremy McDermott, “How President Alvaro Uribe Changed Colombia,” BBC.com, utolsó módosítás 2010. augusztus 4.

[iii] McDermott, “How President,” BBC.com.

[iv] McDermott, “How President,” BBC.com.

[v] Associated Press in Bogotá, “Supreme Court Urges Investigation of Colombia’s Ex-President over Spying Ring,” theguardian.com, utolsó módosítás 2015. április 30.

[vi] El Tiempo Casa Editorial, “Condena de 14 Años para Hurtado y 8 para Bernardo Moreno por Chuzadas” [Sentence of 14 years for Hurtado and 8 for Bernardo Moreno over Wiretapping], eltiempo.com, utolsó módosítás 2015. április 30.

[vii] Redacción Politica, “La pelea entre Alirio Uribe y Álvaro Uribe por chuzadas del DAS” [The Fight between Alirio Uribe and Álvaro Uribe over DAS wiretapping], elespectador.com, utolsó módosítás 2017. szeptember 12.

[viii] Associated Press in Bogotá, “Supreme Court,” theguardian.com.

[ix] Associated Press in Bogotá, “Supreme Court,” theguardian.com.

[x] David Gagne, “Did Colombia’s Ex-President Uribe Operate a Criminal Regime?,” insightcrime.org, utolsó módosítás 2016. március 1.

[xi] Mimi Yagoub, “Alvaro Uribe, When did it All go Wrong?,” colombiareports.com, utolsó módosítás 2014. január 22.

[xii] UNHCR, UNHCR Global Appeal 2015 Update: Colombia, [Page #]

[xiii] Geoffrey Ramsey, “The Case Against Uribe,” insightcrime.org, utolsó módosítás 2012. július 19.

[xiv] Human Rights Watch, “World Report 2011: Colombia,” hrw.org, utolsó módosítás 2011.

[xv] The Center for Justice and Accountability, “Colombia: The Justice and Peace Law,” cja.org.

[xvi] Jeremy McDermott, “The BACRIM and Their Position in Colombia’s Underworld,” insightcrime.org, utolsó módosítás 2014. május 2.

[xvii] Mimi Yagoub, “Alvaro Uribe, When did it All go Wrong?,”colombiareports.com

[xviii] Michael Tuathail, “Uribe’s Undemocratic and Insecure Colombia,” soaw.org, utolsó módosítás 2006. május 24.

[xix] Lauren Carasik, “Washington should avoid repeating Plan Colombia’s Failures,” america.aljazeera.com, utolsó módosítás 2016. február 9.

[xx] Adriana La Rotta, “‘La Historia Secreta del Proceso de Paz,'” americasquarterly.org, utolsó módosítás 2017.

[xxi] Annette Idler, “Santos got the Nobel Prize for not giving up on Peace-here’s why all Colombians Won,” theconversation.com, utolsó módosítás 2016. október 7.

[xxii] Sibylla Brodzinsky, “Colombia’s Peace Deal Rejection Returns Álvaro Uribe to Political Limelight,” theguardian.com, utolsó módosítás 2016. szeptember 7.

[xxiii] Isabel Hilton, “Why Colombians Voted Against Peace with the FARC,” theguardian.com, utolsó módosítás 2016. október 3.

[xxiv] John Feffer, “Understanding Why Colombians Voted Against Peace,” ips-dc.org, utolsó módosítás 2016. október 6.

[xxv] Holly K. Sonneland, “Explainer: Colombia’s 2018 Elections,” as-coa.org, utolsó módosítás 2017. június 28.

 

logo