• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések „Az ingatlanfejlesztők gazdasági hatalma erősebbnek bizonyult”
„Az ingatlanfejlesztők gazdasági hatalma erősebbnek bizonyult”
2017. október 06. péntek, 22:41

Mexikóvárosban a szerencsétlenségek sosem járnak egyedül. Amellett, hogy egy ősi tó partjára épült, és így évente negyven centimétert süllyed, a város a Csendes-óceán medencéjén végighúzódó Tűzgyűrű mentén fekszik, mely a világ földrengéseinek 90 százalékait produkálja. Ezek a szerencsétlen körülmények együttesen segítenek megmagyarázni azt, hogy egy 7,1-es erősségű földrengés – amely 366 embert megölt és hatezret megsebesített – hogyan dönthette úgy romba a várost, mint egy harminc évvel ezelőtti 8,0-as erősségű földmozgás.

De a kérdés továbbra is fennáll. Három évtizeddel a szörnyű 1985-ös pusztítás után hogyan érhették ilyen súlyos károk a várost egy tízszer gyengébb földrengés során? Hogyan omolhatott össze negyvennégy épület – melyekből sokat néhány évvel ezelőtt építettek? És miért áll további háromezer annyira közel az összeomláshoz, hogy a lakóinak nincsen más választása, minthogy elhagyják az otthonukat.

Az emberek maguk kezdték el a mentést a hatóságok helyett - Fotó: Rafael S. Fabres/Getty Images

A válasz az, hogy Mexikóvárosban a törvény alku tárgya, melyben jellemzően az üzleti érdek nyer. Még a várostervezési folyamatok sok évnyi reformja után is a fejlesztők profitja élvez elsőbbséget a földrengések elleni felkészülésnél. A fejlesztőktől kapott kenőpénzek és a szabályok laza ellenőrzése lassan, de biztosan aláásták a város ellenálló képességét.

Mexikóváros lakhatási szabályzatának rugalmassága kétélű fegyver. Egyrészt szükség van rá a város nagy részének túléléséhez. Mexikóváros közel kétharmada engedély nélküli ingatlanokban, avagy colonias populares-ekben él, ahol a családok olyan otthonokat építenek, amilyet megengedhetnek maguknak – többnyire salaktömbökből és cementből. Ezek a házak tulajdonképpen illegálisak: a mexikói kormányzat zéró tolerancia politikát hirdetett az engedély nélküli építkezésekkel szemben, hogy ezzel előzze meg a nem biztonságos életkörülményeket. De szerencsére ez a politika a gyakorlatban nem érvényesül, így legalább ebben a tekintetben nem büntetik a szegényeket a szegénységükért.

Másfelől ez a gyenge végrehajtás lehetővé teszi a vállalkozók számára, hogy a szabályokat a zsebükhöz igazítsák. Ehhez vegyük szemügyre a 26-os rendelet esetét, melynek célja az alacsony jövedelműek lakhatásának támogatása volt bőséges adókedvezményeken keresztül. Az ingatlanbefektetők kihasználták a lehetőséget. A szociális lakásokat helyett inkább a mexikói felső középosztály számára elérhető árakon építettek apartmanokat: az így elkészült épületek több mint 75 százaléka nem fért bele a rendeletben meghatározott árkeretbe. A városvezetés szemet hunyt efelett. Az ingatlanfejlesztők három év leforgása alatt több mint két és fél milliárd peso – mintegy százhetven millió amerikai dollár – állami támogatásban részesültek.

A földrengéssel kapcsolatos szabályokat is hasonlóan játsszák ki. „Tegyük fel, hogy nyolc emeletben van meghatározva a felső építési korlát, de te egy kilencediket is akarsz. Ha van elég pénzed, akkor megadják rá az engedélyt, hogy megépíthesd, ilyen egyszerű ez” – magyarázta el Josefina MacGregor, a Suma Urbana nevű progresszív csoport egyik vezetője.

A Suma Urbana és a hozzá hasonlóan gondolkodó szervezetek hosszú ideje kampányolnak a fővárosban a szabályok betartásáért. Az elmúlt öt évben több mint hatezer mexikóvárosi ingatlanprojektet jelentettek fel a Környezetvédelmi és Várostervezési Hivatalnál, amiért azok nem tartották be a városi szabályozást. Ezeknek a „szabálytalanságoknak” a többségét a város azon részéről jelentették, amelyet a legsúlyosabb érintett a múlt havi földrengés.

A város mégsem büntetett meg egyetlen ingatlanfejlesztőt sem. „Megpróbáltunk létrehozni egy erős civil társadalmat, de az ingatlanfejlesztők gazdasági hatalma erősebbnek bizonyult” – fogalmazott MacGregor.

Így a szeptember 19-ei földrengés az elmúlt három évtizedben le nem vont tanulságok következménye.

Az 1985-ös földrengés után – amikor a mexikói kormány tehetetlennek bizonyult – a damnficadóknak nevezett áldozatok szervezték meg a város újjáépítését. A múlt havi földrengés utáni képek az utcai szolidaritásról ugyanazt mutatták, mint 1985-ben: a szomszédok álltak össze, hogy eltakarítsák a romokat, szétosszák az erőforrásokat és túlélők után kutassanak. A damnificadók váltak annak a nagyobb mozgalomnak a szimbólumává, mely képes volt megkérdőjelezni a kormányzó Intézményes Forradalom Pártjának (PRI) hatalmát, és létrehozta az új Demokratikus Forradalom Pártját (PRD), mely az állampolgárok biztonságáért lépett fel.

A következő években Mexikóváros vezetése – a PRD irányítása alatt – jelentős előrelépést tett földrengésekkel szembeni felkészülésben. Új válságalapot hoztak létre, új otthonokat építettek a hontalanná vált emberek számára, és új építési szabályzatot fogadtak el.

Idővel azonban radikális szellemiségük nagy része eltűnt. Az 1990-es évek végére a PRD vetélytársai korruptságának szintjére süllyedt. A Mexikóvárost vezető PRD-s politikus, Miguel Mancera jobban szereti teljes átláthatatlanság közepette, Mexikó állampolgári részvételre vonatkozó törvényeit megkerülve vezetni várost. Mexikóváros nagy részét lényegében átadták a milliárdos Carlos Slimnek, hogy a saját képére formálhassa azt – felhőkarcolókat, öröklakásokat és elegáns bevásárlóközpontokat építve benne. A damnificadók pedig nem illenek bele ebbe a városképbe.

Talán a földrengés cselekvésre fogja ösztönözni a törvényhozókat és egy jobb város fog a törmelékekből felépülni. De a gyász közepette nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez nem volt elkerülhetetlen. Az épületeknek még Mexikóváros szerencsétlen szeizmológiai helyzete ellenére sem kellett volna összedőlniük, és nem kellett volna embereknek meghalniuk – különösen annak a huszonhat gyermeknek.

Minden tragédia politikai. Ez egy olyan lecke, melyet folyamatosan újra kell tanulnunk. Először a Grenfell-torony kapcsán, ahol a városi tanácsosok nem foglalkoztak a lakók biztonsággal kapcsolatos panaszaival és azok ellenére tűzveszélyes burkolatot húzattak fel. Aztán Houston kapcsán, ahol a politikai döntéshozók a város terjeszkedését a mocsaras területek felé terelték, melyek korábban az áradásokkal szemben védték a várost. Aztán most Mexikó kapcsán.

Ha fel akarunk készülni a jövendő katasztrófákra, először be kell nyújtanunk a számlát azoknak a kormányzatoknak, melyek nem voltak képesek megvédeni az állampolgárokat a legutóbbiaktól.

Írta: David Adler, a londoni Generation Rent kutatási partnere, aki korábban Mexikóvárosban tanított.

Megjelent a Jacobin magazin online felületén.

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo