• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések Átveheti-e a hadsereg a rendőrség szerepét?
Átveheti-e a hadsereg a rendőrség szerepét?
2017. május 09. kedd, 19:36

Semmi nemes nincs a háborúban. A spanyol-amerikai filozófus és költő, George Santayana szavaival az „felemészti egy ország vagyonát, megfojtja a gazdaságát, megöli a színe-javát”, és „arra kárhoztatja, hogy kalandorok vezessék”. Mexikó kénytelen elszenvedni mindezt és még többet is, többek között 150 ezer gyilkosságot és mintegy 26 ezer eltűnt embert a drogkartellek ellen tíz éve folytatott kegyetlen háborúja során.

Ennek a szörnyű erőszaknak az egyik fő okozója a mexikói fegyveres erők, ami de facto a rendőrséggel együtt harcol a drogháborúban 2006 óta. A katonák kivételesen hatékony gyilkosoknak bizonyulnak. A Centro de Investigación y Docencia Económica (CIDE) szerint 2007 és 2014 között minden a hadsereg által megsebesített személyre körülbelül nyolc megölt ellenség – vagy feltételezett bűnöző – jutott.

Homályos és kétséges a hadsereg szerepe a rendfenntartásban - Fotó: Archív

A tengerészgyalogosok még halálosabbak: ők harminc embert öltek meg minden egyes sérültre, derül ki a CIDE halálossági mutatójából.

Számos magas rangú ENSZ-tisztviselő szólította már fel Mexikót, hogy „teljesen vonja ki a katonai erőket a rendfenntartó tevékenységekből”, és biztosítsa, hogy „a közbiztonságot katonai biztonsági erők helyett polgáriak tartsák fent”.

A mexikói kongresszus láthatóan nem ért egyet ezzel. A kormányzó Intézményesült Forradalmi Párt (PRI), ami a mandátumok többségét birtokolja, „gyorsított” eljárással igyekszik elfogadtatni egy olyan törvénytervezetet, ami hivatalossá tenné a fegyveres erők szerepét a rendfenntartásban.

Két (erőszakos) hadsereg kereszttüzében

Felipe Calderón elnök 2006 decemberében vonta be először a mexikói hadsereget a rendőrség munkájába, amikor is úgy döntött, hogy mandátumát arra fogja használni, hogy „visszavegye” Mexikót a szervezett bűnözéstől. Ehhez, mondta akkor Calderón, szüksége van a hadseregre: a helyi rendőrkapitányságok túl gyengék és korruptak.

Biztonságpolitikai stratégiája, ami az Egyesült Államok helyeslésével találkozott, az volt, hogy a hadseregre ruházott rendfenntartói funkciókat, amíg a rendőrséget „meg nem erősíti és meg nem tisztítja”.

Egy évtized halál és bánat után tévedése nyilvánvaló. Ahogy egy korábbi magas rangú mexikói hírszerző ügynök, Jorge Carrillo Olea fogalmazott, Calderón stratégiája a közelmúlt történetének „egyik legnagyobb hülyesége”, amelyet úgy hajtottak végre, hogy nem vizsgálták meg annak sem a „törvényességét”, sem pedig a „politikai relevanciáját”.

Calderónnak nem volt ideje az ilyesfajta előzetes vizsgálódásokra, mondta egy a Mileno újságnak 2009-ben adott interjújában. A szervezett bűnözés egy rák, amely „megtámadta” az országot, és ő, mint Mexikó orvosa a hadsereget használja, hogy „gyökerestől kiirtsa, sugárkezelje és megtámadja ezt a betegséget” ­– még ha ez a gyógyszer „költséges és fájdalmas” is.

Calderón konzervatív Nemzeti Akciópártját (PAN) 2012-ben kiszavazták a hivatalából, talán azért, mert a betegek rendszerint nem kedvelik a szükségtelen szenvedést.

Mindazonáltal utódja, a régóta kormányzó PRI-hez tartozó Enrique Peña Nieto folytatta azt az agresszív „kezelést”, amelyben elődje a szervezett bűnözést részesítette.

Néhány héttel a 2012-es választások előtt az akkori jelölt a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar 1993-as levadászásában való közreműködéssel hírnevet szerző Óscar Naranjo kolumbiai tábornokot nevezte ki egyik legfőbb „külső tanácsadójává”.

A Kolumbiai Állami Rendőrség 2007 és 2012 közötti igazgatójaként Naranjo a szervezet állományát 136 ezerről 170 ezerre növelte, és ő felügyelte a „Kolumbia Tervet”, azt az évente ötszázmillió dollárral járó amerikai segélyprogramot, amelynek keretében a kolumbiai rendőrség katonai felszerelést és kiképzést kapott.

Mexikóban Naranjóról úgy tartották, hogy a „hierarchián kívül” fog azon munkálkodni, hogy kidolgozza Peña Nieto agresszív kábítószer-ellenes politikáját. Lendületesen látott munkához. 2012 és 2014 közötti megbízatása során a mexikói Országos Emberi Jogi Bizottság jelentése szerint 2.212 panasz érkezett a hadseregre – 541-el több mint Calderón elnök első két évében.

Mexikó pedig immáron tíz éve két egymással harcoló erőszakos csoport – a kartellek és a hadsereg – kereszttüzében vergődik. A büntetlenség elképesztő méretű. A főügyész által 2006 és 2016 között vizsgált négyezer kínzásvádból mindössze tizenötben született ítélet.

Az egy évtizede folyó erőszakos eltüntetések és gyilkosságok szintén büntetlenül maradtak.

Az alkotmány tisztázása

Mexikó jelenlegi jogrendszere megkönnyíti a fegyveres erők önkényes bevonását a rendfenntartásba.

Noha az alkotmány kifejezetten tiltja, hogy a katonai hatóságok motu proprio (önszántukból – a szerk.) részt vegyenek a polgári ügyekben békeidőben, 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság úgy értelmezte ezt a kikötést, hogy a fegyveres erők segíthetnek a polgári hatóságoknak, amennyiben nyíltan erre kérik őket.

Valójában az általános megfogalmazások, amelyek az alkotmányban eredetileg szerepeltek, lehetővé teszik az elnöknek, hogy meghatározza a katonaság a polgári ügyekbe való bevonásának mértékét. Calderón ki is használta ezt a mozgásteret, és 2007-ben olyan titkos irányelveket adott ki, amelyek a katonai hatóságoknak bőséges hatalmat adtak a szervezett bűnözés elleni műveletek tervezéséhez és végrehajtásához. Ezeket az irányelveket, minden más a drogháborúhoz kapcsolódó információval együtt, 2012 októberéig titkosították.

Most vitatják meg a mexikói kongresszusban azt a „belbiztonságra” vonatkozó törvénytervezet, ami ennek az ellentmondásnak a feloldására hivatott, illetve, hogy tisztázza a mexikói alkotmányban említett két – köz- és bel- – biztonságfajta homályos megkülönböztetését.

Az előbbi a rendfenntartásra vonatkozik, amelynek célja az egyének jogainak és sértetlenségének megóvása, míg az utóbbi az állam a közrend elleni belföldi fenyegetésekre, például lázadásokra, hazaárulásra vagy természeti katasztrófákra adott válaszát takarja.

Bizonyosság, kinek?

A fegyveres erőkkel szemben egyre növekvő kritika arra készteti a magas rangú katonai vezetőket, hogy nagyobb „bizonyosságot” követeljenek a szervezett bűnözés elleni harcban.

2016 decemberében Salvador Cienfuegos Zepeda mexikói védelmi államtitkár kijelentette, hogy a kábítószerek elleni harc „természetellenessé tette” a mexikói hadsereget. A katonákat, fogalmazott, nem „bűnözők hajkurászására” képezték ki.

Ha 52 ezer katonát vetnek be napi szinten, nyilatkozta az El Universal újság 2016. decemberi cikkében, akkor világos szabályok kellenek, hogy az emberi jogi kereteket betartva működjenek.

Cienfuegos egy olyan törvényt követelt, ami finomabb jogi különbséget tesz a közbiztonság (a rendőrség hatásköre) és a belbiztonság (a katonai fellépést igénylő különleges fenyegetések) között.

Ez a (látszólag jogos) kérés váltotta ki a mai kongresszusi vitát a belbiztonságról. Mexikó mindhárom nagy pártja benyújtotta a saját törvényjavaslatát. Van a PRI-nek, amit César Camacho Quiroz és Sofía Tamayo Morales, a PAN-nak, amit Roberto Gil Zuarth és a Demokratikus Forradalom Pártjának (PRD), amint Luis Miguel Barbosa Huera szenátor terjesztett be.

Az azonban nem világos, hogy pontosan milyen fajta „bizonyosságot” hozhatnak ezek a tervezetek. Vannak köztük különbségek, de mindegyikkel kapcsolatban déjà vu érzése van az embernek, mert a belbiztonságot potenciálisan fenyegető veszélyként utalnak a szervezett bűnözésre, és a helyi rendőrség kapacitáshiányára vagy korrupciójára hivatkozva igazolják a hadsereg bevonását.

A hadsereg a PRI törvénytervezetét támogatja, ami annak a „belbiztonsági” törvénynek az alapja, amit nemsokára tárgyalni fognak. A kongresszus jelenleg a többi javaslat elemeit emeli be a törvény szövegébe, hogy konszenzust teremtsen.

Tudósok és civil szervezetek bírálták a jogszabály-tervezetet, amiért az veszélyesen homályos és általános nyelvezetű.

A 7. cikkely értelmében a belbiztonságra vonatkozó fenyegetések közé sorolandó „minden olyan cselekedet vagy tény, ami veszélyezteti a stabilitást, a biztonságot és a közrendet.” Nincsen időkorlátja az ilyen katonai beavatkozásoknak. A 3. cikkely pedig, mondják a jogvédők, felhatalmazná a végrehajtó hatalmat arra, hogy a hadsereggel nyomjon el békés tüntetéseket.

A belbiztonság a törvényben szereplő átfogó meghatározása úgy tűnhet, hogy legyőzte Cienfuegos jogos követelését egy olyan törvényre, ami tisztázná a hadsereg szerepét a rendfenntartásban. Ugyanakkor valószínűleg megfelel az aktuális igényének: megvédi katonáit a bűnvádi eljárásoktól. A katonáknak, mondta Cienfuegos 2016 decemberében, jelenleg „kételyeik” vannak a bűnszervezetek üldözését illetően, mert ezzel azt kockáztatják, hogy „emberi jogokkal kapcsolatos bűncselekményekkel” vádolják meg őket.

Ez az aggodalom abból fakadt, hogy 2011-ben a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a hadsereg tagjai által elkövetett emberijog-sértéseket minden esetben polgári, azaz nem katonai, bíróságoknak kell vizsgálniuk.

A jelenlegi tervezet szerint a mexikói belbiztonsági törvény drámaian kiterjesztené a fegyveres erők jogait a kartellek – és minden más a kábítószer-kereskedelemben való érintettséggel gyanúsítható személy – elleni harcban azzal, hogy eloszlat minden azoknak a fránya emberi jogoknak a megsértése miatti büntetőeljárással kapcsolatos aggodalmat.

És mi van a rendőrséggel?

Cienfuegosnak egy dologban igaza van: abban, hogy a fegyveres erők jelenleg azért végzi a rendőrség munkáját, mert „nincs más, aki ezt megtenné.”

A mexikóiak mintegy 90 százaléka korruptnak tartja a rendőrséget. Gyakorlatilag hasznavehetetlen is: becslések szerint a bűncselekmények 99 százaléka megoldatlan marad.

A fegyveres erők, ahogyan a CIDE kutatói rámutattak, ennek éppen az ellenkezője. A tengerészgyalogosok hatszor halálosabbak, mint a Szövetségi Rendőrség, mivel ez utóbbi esetében öt megölt ellenség jut egy sebesültre (az egyetem mutatója nem tartalmazza a helyi vagy az állami rendőrségre vonatkozó adatokat).

Módszertani kihívás volt meghatározni a mexikói Szövetségi Rendőrség, a hadsereg és a haditengerészet CIDE által „halálossági rátának” nevezett mutatóját 2007 és 2014 között. Ma pedig már egyenesen lehetetlen lenne: Peña Nieto kormánya 2014 óta nem közöl statisztikákat a hadsereg polgári áldozatairól.

Ezeknek a számoknak az összehasonlítása azonban minimum a mexikói belbiztonsági vita legalapvetőbb etikai és politikai hiányosságait mutatja. Egyik a kongresszus elé beterjesztett törvénytervezet sem oldja meg a legalapvetőbb kérdést: szabad-e egyáltalán a fegyveres erőknek rendfenntartó szerepet betölteniük?

Mexikó szörnyű tapasztalatai alapján a válasz kétségbeesett határozottsággal az, hogy nem. Nem a hadsereg feladatainak és hatásköreinek tisztázására van szükség, hanem a rendőrségére, amely nem teljesíti a kötelességét. A hadsereggel való helyettesítése nem járható út egy demokratikus társadalom számára.

A jelenlegi helyzetben lehetetlen egyszerűen visszaküldeni a hadsereget a laktanyákba. A törvényhozók azonban kijelölhetnek egy ütemtervet az ország fokozatos demilitarizálására, miközben ezzel párhuzamosan megerősítenék a rendőrséget.

Mind a mexikói Biztonságért és Demokráciáért Intézet (INSYDE), mind pedig az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság józan modelleket dolgozott ki a mexikói rendőrség hatékonyságának és elszámoltathatóságának fejlesztésére. A kongresszusban azonban ezek a jól átgondolt javaslatok általában süket fülekre találnak.

A költő Santayana baljóslatúan jegyezte meg, hogy „csak a halottak látták a háború végét”. Mexikóban túl sok a halott. Ahhoz, hogy az túlélők békében élhessenek, több kell a kormányuktól egy déjà vunál.

Írta: Luis Gómez Romero az emberi jogok, az alkotmányjog és a jogelmélet tanára az ausztráliai Wollongong Egyetemen.

Megjelent a The Conversation oldalán 2017. április 24-én.

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo