• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések Chile és a liberális világrend vége
Chile és a liberális világrend vége
2017. január 15. vasárnap, 13:09

Az amerikai külügyi establishment lapja, a Foreign Affairs szerint a régi, liberális világrendnek vége. Az elmúlt időszakban, az elvileg a liberalizmus irányította a világban az együttműködésen volt a hangsúly, amelyet megkönnyítettek az olyan globális intézmények, mint a Világbank, valamint a nemzetközi jog mindenki által elfogadott szupremáciája. Ennek révén fejlődhettek a „nyitott gazdaságok”, amelyeket a szabadkereskedelem hajtott, amiből minden, a „jogon alapuló rendet” elfogadó ország hasznot húzhatott. Ennek a rendnek másik pillére az erő volt, hiszen a szabályok nem érnek semmit, ha a megsértésük nem von büntetést maga után. Ezt a feladatot látta el Sam bácsi, aki őrködött a gyerekek felett, hogy rend legyen a házban.

Ugyanakkor a rend kétélű fegyver. Geopolitikailag, ha valaki érvényesíteni tudja az akaratát, akkor valakinek vissza kell lépnie. Ha egyszer eldőlt, hogy ki a főnök, akkor beindult a kapitalista logika, és itt valakinek a nyeresége nem feltétlen veszteség másnak. Ezt az alapvetést minden latin-amerikai országnak meg kellett tanulnia. A liberális világrend kialakulása a régióban nagy lendületet kapott Sam bácsi kis segítőitől, akik tanulmányaikat az Amerikák Iskolájának nevezett kínzásra szakosodott akadémián tanulták. Chile azért vált ebben jelentőssé, mert itt a liberális ideológia egyesült az osztály- és a geopolitikai hatalommal, és így létrejött a történelem egyik kulcsfontosságú hadszíntere.

Nyugat-Európában, és különösen Németországban, a Szovjetunió közvetlen földrajzi közelsége megakadályozta Sam bácsit abban, hogy rátegye a kezét a régióra, és a saját képére liberális demokráciákat hozzon létre. Így ettől végül is a szovjet kommunizmus mentette meg Európát.

Chilében Salvador Allende kormánya messze volt attól, hogy egy szovjet típusú kommunista kísérlet legyen, ellentétben azzal, amit az Egyesült Államok titkosszolgálata állított róla. Sőt, az ország „a valaha volt legjobb gazdasági helyzetben volt”, legalábbis Korry nagykövet erről tájékoztatta Washingtont. Azonban a mindig éber Henry Kissinger rádöbbent, hogy Allende „megszüntetheti az amerikai befolyást Chilében”, ami „a beruházások elvesztéséhez vezethet”, és [Chile] talán még „az adósságtörlesztést is megtagadná az Egyesült Államok kormányának és (…) bankjainak”. A problémát az jelentette, hogy Allendét „törvényesen választották meg”, és emiatt „a chileiek és a világ nagy részének a szemében legitimnek számít”, ami a liberális kontextusban elvileg üdvözlendő lett volna. De az Egyesült Államok befolyásának és befektetéseinek veszélyeztetése olyasmi, amit nem lehetett tolerálni, így a Nixon-Kissinger-banda a liberális ideológiát a fegyverek eszközével támogatta meg, hogy leszámoljon – hogy Kissinger szavait idézzük – „a chilei nép felelőtlenségével”. Ezért az országot a „a legnagyobb szegénységre és nélkülözésre ítélték”, ahogyan azt a hírhedt Korry is javasolta.

Tehát latin-amerikai szemszögből nézve az Egyesült Államok világhegemóniájának vége nem feltétlenül rossz dolog. Azonban mielőtt az USA ellenfelei ünnepelni kezdenének, tisztában kell lenniük azzal, hogy sem Kína, sem Oroszország nem fogja elhozni a demokráciát. Egyikük sem érdekelt abban, hogy akár csak a látszatát fenntartsák a szólásszabadságnak vagy az emberi jogoknak. Tehát az emberi jogi diskurzus gyengülni fog, ami különösen a kisebbségeket fogja érinteni.

Bár valószínűleg az új nagyfiúk nem fognak hatalomra segíteni egy nyílt diktatúrát, ettől még tisztában lesznek saját maguk és Chile pozíciójával az Egyesült Államok utáni rendben. A propaganda lesz a fegyverük, mivel az sokkal kifinomultabb és olcsóbb. Például Kína megállapodást kötött Chilével újságíródiákok csereprogramjáról. Ugyanakkor, mint a New York Times iPhone alkalmazása körüli legújabb ügy is mutatja, a Politikai Bizottság egyáltalán nem érdekelt az újságírói szabadságban. Azt akarják megtanítani az embereknek, hogy jobb, ha vannak dolgok, amiről nem vesznek tudomást, és lépjenek túl Kína olyan érzékeny pontjain, mint Tibet vagy a Xinhua körzet. Ehhez hasonlatosan Oroszország kiépítette a Russia Todayt, amely talán a világ leghatékonyabb állami irányítású propagandagépezete, amelyet hírforrásnak álcáznak. Egy felemelkedő rendben a propaganda csak még erőteljesebbé válik a technológiai fejlődés digitális sárdobálói – hipszter szóhasználattal a közösségi média – előrenyomulásával.

Egy olyan világrend előtt állva, amelyben három erős játékos harcol a befolyásért gazdasági és propagandisztikus eszközökkel, a logikus lépés az ország külpolitikájának újraértékelése lenne. Ez azért is lenne lényeges, hogy tisztázzuk Chile szerepét az ENSZ-ben, ami egyre fontosabb lenne a bolíviaiakkal folytatott atacamai vita megoldása miatt. Aggodalomra ad okot az, hogy úgy tűnik, hogy Heraldo Muñoz vezető chilei diplomata még mindig nem ismerte fel, hogy változások jönnek. Ő még mindig hisz az olyan liberális pillérekben, mint a „szabadkereskedelem”, miközben annak legutóbbi eleme, a TPP, már sokkal inkább szól a tulajdonjogokról, mint a kereskedelemről. Úgy tűnik, hogy Muñoz még mindig úgy gondolja, hogy a kereskedelem mindkét irányba működik, de nem veszi észre, hogy Kína már elkezdte kitölteni azt az űrt, amit az amerikai elnök hagy maga után. A – főleg az Egyesült Államokkal folytatott – szabadkereskedelem ábrándjának kergetése felemészti a chilei kormányzat forrásait, amelyeket ígéretesebb diplomáciára is fel lehetne használni, például a kultúra területén.

Nem könnyű megjósolni, hogy milyen lesz az eljövendő új rend. Eddig legalább annyi világos volt, hogy ha egy kormánynak nincs alternatívája, akkor az az ország viszonylag védve van az Egyesült Államok beavatkozásától. A jövőben viszont három hatalom érdekeit kell kiegyensúlyozni; és ez piszkos dolog lesz.

Írta: Christian Scheinpflug

Forrás: Santiago Times

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo