• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések Egy évtizednyi halál és bánat: Tíz éve tart a mexikói drogháború
Egy évtizednyi halál és bánat: Tíz éve tart a mexikói drogháború
2016. december 21. szerda, 00:23

A 2006-os mexikói választások előtt néhány héttel a La Familia Michoacana – az egyik legkegyetlenebb mexikói drogkartell – öt levágott fejet hajított be a Michoacán állambeli Uruapánban lévő Sol y Sombra night club táncparkettjére. Üzenetet is mellékeltek hozzájuk, amelyben további célzott gyilkosságokra figyelmeztettek, „isteni igazságtételnek” nevezve azokat.

A vérfagyasztó incidens nyomán újra fellángolt a nemzetbiztonságról szóló vita, és a választásokat később megnyerő Felipe Calderón azt ígérte a kampányában, hogy meg fogja oldani az ország drogproblémáját. Calderón volt a második olyan mexikói vezető, aki nem a 20. század nagy részében hatalmon lévő Partido Revolucionario Institucional (Intézményesült Forradalmi Párt – PRI) képviseletében lett államfő. Kampánya az egyetlen őszinte alternatívaként állította be őt a PRI korrupt örökségével szemben. „Az én kezeim tiszták” – állt a plakátjain.

Iszonyatos árat követelt a drogok elleni háború tíz éve Mexikóban - Fotó: Daniel Becerril/Reuters

2006. december 11-én, napokkal a hivatalba lépése után, Calderón elindította az „Operativo Conjunto Michoacánt” – a Michoacán Hadműveletet – amelynek keretében 6.500 katonát, tengerészgyalogost és szövetségi rendőrt küldött az államba. Belügyminisztere, Francisco Ramírez Acuña szerint a célja az volt, hogy „visszafoglalja” a szervezett bűnözés által „túszul ejtett” országot. Egyúttal türelmet kért a mexikóiaktól, mondván, hogy a harc el fog tartani egy ideig.

Mindez pontosan tíz évvel ezelőtt történt. Ma a mexikói drogháború gyakorlatilag változatlanul tombol. Itt az idő feltenni a kérdést: mit ért el az egy évtizede tartó kartellellenes stratégia?

Egy újabb elvesztett amerikai háború

Ahogy egy háború értékelése esetében szokás, kezdjük a veszteségekkel. 150 ezer ember halt meg a mexikói drogháborúban 2006 óta, és további 30 ezren eltűntek. Az évtized haláleseteinek és bánatának sok áldozata névtelen maradt, de voltak olyan esetek is, amelyek a címlapokra kerültek: az a huszonkét civil, akiket a hadsereg Tlatlayában végzett ki, a 43 diák, akik 2014-ben Ayotzinapában tűnt el nyomtalanul.

A halálozási mérleg jóval meghaladja azt a 103 ezer polgári áldozatot, akik az afganisztáni és az iraki háborúkban haltak meg 2007 és 2014 között. 2012-re a mexikói gyilkossági arány a világelsők között volt, huszonegy gyilkosság jutott százezer lakosra.

A Centro de Investigación y Docencia Económica kutatói azt állapították meg, hogy Mexikóban a halálossági arány – vagyis a megsérült civilek aránya a megöltekéhez képest – ijesztően magas. 2014-ben a hadsereg 168 civilt ölt meg, és 23-an sérültek meg (a halálossági arány 7,3), míg a tengerészgyalogosok egy embert sebesítettek és 74-et öltek meg (a halálossági arány 74). Ez némi meglepetés, tekintve, hogy a tengerészgyalogság a drogháborúban preferált katonai erő.

Az erőszakos bűnüldözés ellenére a kábítószerek továbbra is töretlenül áramlanak északra az Egyesült Államokba, a világ legnagyobb kokainfogyasztó országába; és ennek a kokainnak a 84 százaléka a mexikói határon keresztül halad át. 2005 és 2011 között, Calderón háborújának csúcsán, az Egyesült Államok határrendészete 13,2 millió font marihuánát foglalt le. 2015-ben a több mint kétmillió font mindenféle drogot foglaltak le.

A mexikói drogháború lényegében felfalta Calderónt. A „drogháború” kifejezés azután került be a köztudatba, miután Richard Nixon amerikai elnök 1973-ban létrehozta a Kábítószer-ellenes Hivatalt, hogy „totális globális háborút indítson a drog csapása ellen”.

Azóta mind az Egyesült Államok, mind pedig Mexikó viseli ezt a háborút, amiért nagy árat fizetnek. Mexikó eddig legkevesebb 54 millió dollárt költött a védelemre és biztonságra, míg az Egyesült Államok legkevesebb 1,5 milliárdot adományozott neki. Ebben az összegben benne van a Mérida Kezdeményezés is. Ez egy olyan biztonság alapú segélyezési megállapodás, amely például különleges repülőgépeket illetve pilótakiképzést biztosít, hogy a levegőből harcoljanak a kartellek ellen.

Az amerikai kormány folyamatosan arra buzdítja a latin-amerikai kormányokat, hogy háborús eszközöket vessenek be a kábítószerek elleni harcban (amit az amerikai hadsereg nem tehet meg legálisan otthon).

Mexikóban a fegyveres erők a mexikói emberek ellen fordultak, és fokozatosan rekordot döntöttek az emberi jogok megsértésében. Calderón alatt a mexikói Nemzeti Emberi Jogi Bizottsághoz benyújtott állampolgári panaszok száma jelentősen megnövekedett. Calderón utódja, Enrique Peña Nieto kormányának első két évében a hadseregre 2.212 panasz érkezett – 541-el több, mint amennyi Calderón első két évében.

A háború így tehát mexikói-amerikai probléma. Az Egyesült Államoknak azonban sikerült ezt indokoltnak feltüntetnie, miközben csillapíthatja a kokainra és más kábítószerekre való éhségét. Az amerikai fegyverek és a nagynevű bankok által tisztára mosott drogpénzek pedig továbbra is áramlanak délre, Mexikóba.

A gyerekekért tesszük

Az Egyesült Államok vétkessége azonban nem teszi ártatlanná a mexikói kormányt. Valóban, Rubén Aguilar és Jorge Castañeda politikai elemzők a háború gyökereit Calderón legitimitásának hiányára vezetik vissza.

Calderón a 2006-os választásokon ellene induló baloldali jelölt, Andrés Manuel López Obrador támogatóinak heves tiltakozása közepette foglalta el az elnöki posztot. López Obrador azt állította, hogy csalás történt, és bíróság előtt támadta meg a választások eredményeit. Bár egyhangúlag Calderónt hozták ki győztesként, López Obrador nem fogadta el az eredményt, és „illegitim elnöknek” nevezte Calderónt.

Aguilar és Castañeda azt állítják, hogy 2006-ban a mexikói kormánynak szüksége volt egy ellenségre: a drogkartellek pedig készséggel betöltötték ezt a szerepet.

Hivatalosan Calderón leginkább azzal indokolta a kábítószer-kereskedők elleni harcot, hogy a mexikói fiatalok körében állítólag megnövekedett a drogfogyasztás. Egyszerű jelmondattal operált – „Para que la droga no lleguen a tus hijos” (Tartsuk távol a drogot a gyerekeinktől) – és maszkos Lucha Libre birkózókat bérelt fel, hogy erősítsék meg a mexikói gyerekek iránt érzett állítólagos aggodalmát.

Calderón állításai minden alapot nélkülöztek. Mind a mexikói Országos Függőségi Tanács, mind pedig az ENSZ szerint is Mexikóban a droghasználat mértéke nagyon alacsony. Ma Mexikó, ahogyan 2006-ban is az volt, tranzitország.

Calderón háborújának igazi oka vélhetően az volt, hogy legitimitást kellett szereznie a kormányának belföldön, illetve erősítenie kellett a stratégiai kapcsolatát George W. Bushsal külföldön.

Azonban a mai igazság utáni korszakunkat előrevetítve, az, hogy a mexikói gyerekek nem használnak drogokat, nem akadályozta meg őt, hogy rájuk hivatkozzon a háború igazolásaként.

A halálos időgép

Calderón nem egy diktátorkarikatúra volt. Ő egy dörzsölt ügyvéd, aki gondosan figyelemmel követi a társadalmat és a politikát.

Az elnök tudta, hogy a hadjáratában nem támaszkodhat a rendőrségre, amit a mexikóiak 90 százaléka korruptnak tart, és ami felháborítóan alacsony hatásfokkal dolgozik: becslések szerint a bűncselekmények 99 százalékát nem sikerül megoldani. Ezt hívják büntetlenségnek.

A mexikóiak három intézményben hisznek: a családban, a katolikus egyházban és a hadseregben. Calderón így elfogadta az Egyesült Államok által preferált politikát, és a hadsereget vezényelte ki az utcákra, hogy harcoljon a drogok ellen.

Ennek a trükknek talán kezdetben örültek a mexikóiak és amerikai szomszédaik, de az alkotmánynak nem felelt meg. A 129. cikkely szerint katonai hatóság békeidőben nem tölthet be funkciót nem közvetlenül a hadsereggel kapcsolatos ügyekben. Magyarán a hadsereg nem töltheti be a rendőrség szerepét.

1999-ben azonban a PRI-hez tartozó Ernesto Zedillo elnök törvényjavaslatot nyújtott be egy Szövetségi Bűnmegelőzési Rendőrség felállítására, amelybe ötezer katonát soroztak be állítólag átmenetileg, amíg Mexikó ki tud választani és kiképezni elég új polgári tisztet.

Zedillo politikája jogilag problémás volt, de 2000-ben a bíróság úgy döntött, hogy a mexikói alkotmány szerint törvényes az, hogy a fegyveres erők bűnüldöző funkciókat töltenek be. Ez lett tehát Calderón kartellháborújának jogi alapja.

Ahogyan Desmond Manderson professzor fogalmazott, ez a törvény egy időgép: a rossz törvénnyel nem az azonnali alkalmazása az igazi probléma, hanem az, hogy azt mire lehet majd a jövőben használni.

2014-től Peña Nieto is folytatta Calderón szemléletét, és ügyesen megcsavarta azzal, hogy nem reklámozta túlságosan. José Luis Pardo újságíró megfigyelte, hogy a jelenlegi elnök olyan, akár egy tinédzser, aki lázadni próbál, de valójában lemásolja, amit az apjától lát.

Ma a szervezett bűnözés a felelős a Mexikóban regisztrált több mint 15 ezer gyilkosság közel 60 százalékáért. 2016 augusztusa és szeptembere majdnem húsz éve a legvéresebb időszak volt.

Mit kellene tenni?

A kínálat-oldali válasz egy kereslet vezérelte problémára nem rendíti meg a kábítószer-kereskedelmet.

Mindazonáltal két biztonsággal kapcsolatos törvényjavaslat is van a mexikói parlament előtt, amelyek igyekeznek azt állandósulva fenntartani. Roberto Gil szenátor és César Camacho kongresszusi képviselő javaslatai tartósan lehetővé tennék azt, hogy a mexikói hadsereg bűnüldöző szerepet töltsön be.

Úgy tűnik, hogy még a mexikói védelmi miniszter, Salvador Cienfuegos Zepeda tábornok sem tartja ezt jó ötletnek. December 8-án azt mondta, hogy a kábítószerek ellen viselt háború „természetellenessé teszi” a mexikói hadsereget. „Egyikünk sem tanulta azt, hogy hogyan kell üldözni ezeket a bűnözőket” – mondta.

Tíz évvel azután, hogy Calderón csapatokat küldött Michoacánba, Mexikó választhat: változik vagy elvész.  Kezdhetnénk azzal, hogy elfogadjuk, hogy soha nem fogjuk tudni megszüntetni a kábítószer-fogyasztást. A droghasználat személyes döntés és egészségügyi kérdés, nem pedig büntetőjogi.

A Globális Drogpolitikai Bizottság közelmúltbeli ajánlásaiból kiindulva, Mexikó felvázolhatna egy olyan politikát, amely dekriminalizálja a kábítószerek személyes használatát és birtoklását, és alternatívákat ajánlhat az azokat kistételben árusítóknak. (Elárulom: Én Calderón PAN-os elődje, Vicente Fox átmeneti csapatának egyik tagjaként javaslom a dekriminalizációt. Kísértenek annak következményei, hogy a kormány ezt nem tette meg.) Megfontolandó továbbá a drogpiac olyasfajta szabályozása, mint amilyet Uruguay dolgozott ki a marihuánával, a termesztéstől az árusításig.

Az ellátás és a fogyasztás dekriminalizálása egy olyan országhatárokon átívelő dolog esetében, mint amilyenek a kábítószerek, csak akkor járhat sikerrel, ha azt a határ mindkét oldalán elfogadják. Még egy Trump-elnökség alatt is a források bölcsebb felhasználása lenne, ha Mexikó a dekriminalizációért lobbizna az Egyesült Államokban ahelyett, hogy az amerikaiak a latin-amerikai drogok iránti éhségét fájlalná.

A dekriminalizációhoz szükségszerűen demilitarizációnak is társulnia kell. Az ENSZ emberi jogi főbiztosának, Zeid Raad al-Husszein két ajánlása lehet iránymutató ebben a folyamatban: Először is meg kell erősíteni a mexikói rendőrség azon képességét, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása mellett jó közbiztonságot teremtsen, másodszor pedig ki kell jelölni egy határidőt a katonaság a polgári közbiztonsági funkciókból való visszavonására.

Kövesd az élen járót (már megint)

1996-ban Bill Clinton elnök drogcárja, Barry McCaffrey azt mondta, hogy egy olyan megfoghatatlan ellenség, mint amilyenek a drogok, ellen folytatott háborút soha sem lehet igazán megnyerni.

Az elmúlt években az Egyesült Államok visszakozott a saját tanácsától, és lefújta a saját, otthoni háborúját a drogok ellen. Obama elnök kijelentette, hogy a függőséget egészségügyi problémaként kell kezelni. 2016 novemberében kilenc állam döntött úgy, hogy liberalizálja a kannabisztörvényeit. Négyben engedélyezték a marihuána rekreációs célú használatát, köztük Kaliforniában, a világ hatodik legnagyobb gazdaságában. A nyolc államban illetve Washington DC-ben most legálisan lehet marihuánát fogyasztani.

Kolumbia is hasonlóképpen visszafogta az erőszakos kábítószer-ellenes stratégiát. A megfoghatatlan ellenség ellen viselt háborújában Mexikó szinte egyedül maradt az olyan autoriter gazemberek kínos társaságában, mint amilyen a Fülöp-szigeteki Rodrigo Duterte elnök.

Itt az ideje, hogy egy bölcsebb új kezdettel véget vessünk ennek a tízéves tragédiának. Egy igazi köztársaságban az állampolgárok – és nem a katonák – gondoskodnak egymás biztonságáról és szabadságáról.

Írta: Luis Gómez Romero, az emberi jogok, az alkotmányjog és a jogelmélet professzora

Forrás: The Huffington Post

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo