• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések Miért gyűlöljük a FARC-ot (és nem annyira a paramilitárisokat)
Miért gyűlöljük a FARC-ot (és nem annyira a paramilitárisokat)
2016. december 19. hétfő, 23:41

Ha az ember valamennyire követi a spanyol nyelvű sajtót, akkor a közösségi médiában és a nagyobb hírportálokon esetleg találkozhatott nemrégiben egy olyan linkkel, amelynek címe így szól: „De por qué odiamos a las FARC (y no tanto a los paras)”. Ez annyit tesz, hogy: „Miért gyűlöljük a FARC-ot (és nem annyira a paramilitárisokat)”, és egy kiváló kutató, Dr. Alexandra García munkáját mutatja be.

A Kolumbiában keringő számos egymásnak ellentmondó beszámoló miatt fontos, hogy leszögezzünk bizonyos alapvető tényeket. A paramilitárisoknak és a kormánynak (emlékezzünk csak a falso positivókra) sokkal több áldozata volt, mint a gerilláknak. Ez éles ellentétben áll a legtöbb kolumbiai nézeteivel, akik ötször nagyobb arányban hibáztatják a FARC-ot, mint a szakértők.

De mi az oka annak, hogy a szakértők, az áldozatok, az átlag kolumbiaiak és az áldozatok jogaiért küzdő csoportok ilyen másként látják a helyzetet? García szerint ennek részben a médiában használt nyelvezet az oka.

Kutatásában García több száz kivágott hírben vizsgálta meg, hogy milyen kifejezéseket használt a kolumbiai sajtó a konfliktus kapcsán 1998 és 2006 között. Amit talált, az mértékét tekintve döbbenetes, de maga a tény aligha lehet meglepő a témában jártas megfigyelők számára.

Garcíát elsősorban az amiatt érzett aggodalom ösztönözte a kutatásra, hogy mekkora ellentmondás van az észlelés és a valóság között, amikor a FARC-ról és a paramilitárisokról van szó. Kiemeli, hogy 2002-ben Kolumbiában olyan elnököt választottak, aki nagyon nagylelkű békemegállapodást ajánlott az AUC-nak (a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők elnevezésű paramilitáris szervezetnek – a szerk.), anélkül, hogy tömegtüntetések törtek volna ki vagy országos vita kezdődött volna. Még nagyobb jelentősége volt persze az elnök nevének – Álvaro Uribe volt az.

A sajtóhírek jellege alapvetően megváltozott az elnöksége idején. 2002 és 2006 között a konfliktusról szóló beszámolók még kevésbé lettek pártatlanok. Számos szalagcím igazolja ezt – amelyekben a FARC-ot rendszerint megnevezték és hibáztatták is, de amikor a paramilitárisok erőszakjáról volt szó, akkor a szereplőket gyakran olyan homályos kifejezésekkel illették, mint például „gyilkosok”, „csuklyás emberek”, „fegyveres férfiak” és így tovább.

Különböző megkérdezettek válaszai arra, hogy szerintük ki felelős az erőszakért Kolumbiában - Grafika: The Bogotá Post

Megdöbbentő látni, hogy amikor az asesinar kifejezést használták valamelyik csoport által elkövetett atrocitások leírására, a FARC az esetek 60 százalékában volt azonosítva elkövetőként, míg a paramilitárisok csak az esetek 25 százalékában. Még ha a parákat azonosították is bűnös félként, ötször nagyobb volt a valószínűsége, hogy a beszámoló megfogalmazásában szerepelt a „talán” vagy az „állítólag” kifejezés. A FARC tetteinek leírásakor sokkal gyakrabban szerepeltek olyan szavak, mint a „brutális” vagy az erőszak véres leírásai.

García sidney-i irodájából nyilatkozott a The Bogotá Postnak az úttörő kutatásáról, és a kolumbiai média és társadalom jelenlegi állapotáról. Szenvedélyesen kezdett el beszélni azokról az okokról, amelyek miatt belefogott a kutatásába. „2001-ben pedagógiából csináltam mesterképzést, és az egyik órán a nyelv és az ideológia összefüggéseiről volt szó. Arról, hogy hogyan érzékeljük a nyelven keresztül a valóságot. A ruandai népirtásról és az ott használt nyelvezetről néztünk meg egy tanulmányt – hogy azok kártékonyak, és a fejbe vágva kell őket megölni. És a ruandai koponyákon látszik is, hogy mindegyiknek ott van a csapás nyoma a fején. Amikor visszatértem Kolumbiába és Barranquilában dolgoztam egy jómódú iskolában, ugyanezeket a mintázatokat láttam a szélsőséges csoportok nyelvezetében és abban, ahogy dehumanizálják a „másikat”. Ezek az uribei évek voltak, és úgy éreztem, hogy egyedül vagyok a világ ellen.”

„Angolt tanítottam, de tartalmakon keresztül” – magyarázza. „Az elején a diákjaim nem tudtak megkülönböztetni egy véleménycikket és egy tényszerűbb írást. Ellenszenves dolgokat választottam, például azt, ahogyan a nácik igazolták az úgynevezett „eutanáziaprogramot”. Miután [a diákok] elolvasták, azt mondták, hogy egyetértenek az eutanáziával, és akkor én megmutattam nekik egy másik szemszöget.”

Így folytatta: „Amikor az országról beszéltünk, akkor is pont ugyanilyen volt a nyelvezet. Bármikor, amikor az országról beszéltünk, mindig a gerillák voltak az ellenségek, és teljesen figyelmen kívül hagyták a paramilitárisokat.”

Azt mondja, hogy nem szokatlan az a tendencia, hogy az emberek bármit elhisznek, amit mondanak nekik. „Készültek olyan tanulmányok, amelyekből az derült ki, hogy Kolumbiában csak a lakosság két százaléka képes a kritikus gondolkodásra. Gyakran nem tudják megkülönböztetni a véleményt a ténytől, vagy leellenőrizni az olvasott történetek igazságalapját. Nagyon kritikátlanok vagyunk, ezért hiszik el az emberek, hogy ha így vagy úgy szavaznak, akkor melegek vagy venezuelaiak lesznek, vagy ilyesmi.”

Persze okozhat problémát, ha valaki le akarja leplezni a paramilitárisokat és szembe próbál menni az elit érdekeivel. García is tapasztalta ezt: „Megkérdezték, hogy támogatom-e a gerillákat, és azzal vádoltak, hogy a gerillák fizetnek. Nem arról van szó, hogy védeni akarom a FARC-ot vagy azt akarom mondani, hogy ők nem rosszak. Szörnyű dolgokat tettek” – teszi hozzá keményen. „A probléma az, hogy a paramilitárisaink négyszer rosszabbak náluk. A Caguan időszakban, a Pastranával (az előző elnökkel) való tárgyalások idején, amikor mindenkinek elege volt a FARC-ból, a parák négyszer több embert öltek meg!”

„Akkor azért szakítottuk meg a békefolyamatot, mert a FARC nem reagált, de aztán egy olyan elnök következett, aki egyértelműen kötődött a paramilitárisokhoz. Volt egy békefolyamatunk a paramilitárisokkal, ahol nem született igazság, nem voltak kártérítések, semmi ilyesmi nem volt. Hogy tudjuk megtenni az egyikkel, ha nem tesszük meg a másikkal? Ezt kérdeztem én.” És ebben lehet is valami. Az a leszerelés (figyeljünk a nyelvezetre, nem békefolyamat) gyors volt, és számos kérdést hagyott megoldatlanul.

A paramilitárisok által elkövetett bűntényekről beszámoló újságcikkek címei - Kép: The Bogotá Post

Alexandra úgy véli, hogy nem arról volt szó, hogy a diákjai féltek volna beszélni, inkább arról, hogy hiányosak voltak az ismereteik. Elmagyarázta, hogy a csoportra aggatott címkék nagy szerepet játszanak az észlelések befolyásolásában. „Az gondolták, hogy a két csoport ugyanaz, vagy hogy [a paramilitárisok] védik az embereket a gerillák erőszakjától. De a statisztikák szerint nagyon ritkák voltak a gerillák és a paramilitárisok közötti harcok. A paramilitárisok embereket telepítettek ki és mészárlásokat rendeztek. Amikor mégis összecsaptak a gerillákkal, akkor általában a gerillák támadták meg őket.

Emlékszik, hogy beszélt a konzulensével, amikor rájött, hogy ez a gondolkodásmód vált normálissá. „Az autodefensas újabb mészárlása”, ezt a címet hozza fel példaként, és ezt mondja: »Ha önvédelmi csoportokról van szó, akkor hogyan követhetnek el mészárlásokat? Ebből az egyetlen főcímből is ordít ez az ellentmondás. De ennek ereje van. Ha önvédelmi csoportként kezdesz beszélni valakiről, akkor az emberek el fogják hinni, hogy tényleg azok.«” Másrészről pedig, mondja, a FARC-ot ritkán emlegetik a teljes nevén. A rövidítés homályába vész a forradalomról szóló rész, az, hogy politikai álláspontot képviselnek.

Dr. García ugyanezzel a módszerrel elemezte az alkotmányt, és arra jutott, hogy a FARC-cal szembeni attitűd egy már korábban is meglévő mentalitás folytatása és megerősítése. „Az 1886-os kolumbiai alkotmányban egyetlen egyszer sem említik az egyenlőség kifejezést. Az 1991-esben azt hiszem huszonháromszor. Ez nagy változás. Itt is egy az indiai kasztokhoz hasonló rendszer volt. Nem a bőrszínen alapult, bár a bőrszín itt szinte mindig egybeesett a jövedelemmel és a társadalmi státusszal.”

Szerinte ez bizonyos mértékig arról szól, hogy „egy csoport megpróbálja megváltoztatni a status quót, egy másik pedig próbálja azt védeni.”

A FARC szerinte „sem nem hatékony, sem nem egységes, és kontraproduktív”, mert árt egy igazi baloldal kifejlődésének. A FARC hatvanéves tevékenysége után sem kapott egyetlen paraszt egyetlen hektár földet sem miattuk. Borzasztóan bánnak a katonáikkal, elnyomók és kontraproduktívak, mert Kolumbiában miattuk nincs baloldali mozgalom. Lehetne egy baloldali elnökünk, szörnyű, mint Venezuelában, vagy jó, mint Mujica Uruguayban. De ez a FARC miatt elképzelhetetlen Kolumbiában.”

Alexandra egyetért számos politikai elemzővel, akik ma visszhangkamrákról (echo chamber vagyis amikor valaki olyan tereket keres, ahol csak a saját véleményével egybehangzó állításokkal találkozik – a szerk.) beszélnek. Sőt, egyre általánosabbá válik az ellentmondó bizonyítékok félresöprése.

Részben ezért olyan fontos a kutatása, mert a média jelentős szerepet játszik az emberek észlelésének befolyásolásában. „Amikor valaki a fejébe vesz valamit, akkor azt nehéz megváltoztatni” – mondta.

És a FARC cselekményeiről szóló szalagcímek - Kép: The Bogotá Post

„Az emberek azt hiszik el, amit el akarnak hinni. A blogomra kommentelő emberek gyakran mondják, hogy nincs igazam, és a gerillák több embert öltek meg. Az adataim a Centro Nacional de Memoria Históricától származnak. Még miután eléjük tárom azokat, akkor sem hiszik el.”

Nem rejti véka alá, hogy ő is sötétségben élt. Végülis a média narratívája mindent áthatott. „Az elején még én is elhittem, hogy egyszerűen két rivális drogbanda öli egymást. Aztán rájöttem, hogy a legális gazdaságról van szó. Van egy bánya Césarban, amit körülvesznek a mészárlások helyszínei. A helyzet az, hogy Kolumbiában az otthonukból elűzött emberek 80 százaléka olyan megyékből származik, ahol energiatermelés folyik vagy bányák vannak, és ezeken a helyeken történik az emberijog-sértések 87 százaléka is.”

„Kolumbiában fenntartjuk a demokrácia látszatát, de az egész államapparátus ennek az elitnek, ezeknek a csoportoknak a szolgálatában áll. A konzulensem azt mondta nekem, hogy „ez olyan nyilvánvaló és világos”. És a helyzet az, hogy én csak a legeslegrosszabbat választottam ki. Ha azt akartam volna, hogy még rosszabbul fessen, olyat is lehetett volna találni. De még ezek a szörnyű esetek ellenére sem látjuk az AUC-ot, nem látjuk a paramilitárisokat, de még csak önvédelmet sem látunk.”

Gyakran mondják, hogy Kolumbia egy különlegesen erőszakos társadalom, annak ellenére, hogy sajnos sok más országban is történik számos mészárlás és erőszak. Alexandra árnyaltabban látja ezt: „Az a probléma Kolumbiában, hogy a törvényesnek tekintik azt, ha megölöd az ellenségedet. 1875-ben egy érsek azt mondta, hogy liberálisokat ölni nem bűn. Ez az a mentalitás, vagyis, hogy az ellenség megölése elfogadható, ami kolumbiai sajátosság. A „másik” megölése rendben van. A politikai ellenfeled megölésével nincs semmi baj. A kommunizmustól, a baloldaltól való félelem mindig is erőszakkal társult. Ez tükröződik és legitimizálódik a nyelvhasználatunkban is. Olyan mémek születtek például a Miss Universe nevét eltévesztő férfiról, hogy Escobar meg akarja öletni. Ezt a felfogást kell megváltoztatnunk Kolumbiában, ha valaha béke lesz.”

Alexandra bizakodó a jövőt illetően. Hisz a békében, és azt mondja, hogy bár vannak fenntartásai Santosszal kapcsolatban, elhiszi, hogy békét hozhat. „Ez lehetséges, mert az ideológiák ugyan ellenállnak a változásnak, de azért megváltoztathatók. Minden attól függ, hogy mire neveljük a gyermekeinket, és mire neveljük magunkat. A legfontosabb, hogy egyenlőnek kell tekintenünk egymást. Ha nem így teszünk, akkor képesek vagyunk megölni őket [a „másokat”]. És ez a szerepe a paramilitárisoknak, ők bérgyilkosok, az elit piszkos kezei, akik elhárítanak minden ellenük vagy a status quo ellen irányuló támadást.” Az egyértelmű, hogy Kolumbiának még nagyon sok tennivalója van ahhoz, hogy elérje a békét. Egy békemegállapodás aláírása egy dolog, egy kultúra és egy média megváltoztatása pedig egy másik.

Írta: Oli Pritchard

Forrás: The Bogotá Post, 2016. november 28.

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo