• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések A kubai mezőgazdaság paradoxona
A kubai mezőgazdaság paradoxona
2012. december 06. csütörtök, 10:49

Amikor Kubára sokkolóan hatott a szovjet blokkal való kereskedelmi kapcsolatainak elvesztése az 1990-es évek elején, az élelmiszer-termelés kezdetben összeomlott az importból származó műtrágyák, növényvédő szerek, traktorok, alkatrészek és üzemanyagok elmaradásának eredményeképpen. A helyzet annyira rossz volt, hogy Kuba produkálta a legrosszabb növekedési arányt az egy főre eső élelmiszer-termelésben egész Latin-Amerikában és a Karib-térségben.

Azonban a szigetország gyorsan újrairányozta a mezőgazdaságát, hogy kevésbé függjön az importált szintetikus vegyszerektől, és világklasszis példájává váljon az ökológiai mezőgazdaságnak.[i] Ez egy annyira sikeres fordulat volt, hogy az elkövetkezendő időszakban Kuba újra a legjobb élelmiszer-termelő teljesítményt mutatta Latin-Amerikában és a Karib-térségben, figyelemre méltó 4,2 százalékos éves növekedéssel 1996 és 2005 között, amikor a térségi átlag 0 százalék volt.[ii]

A termelés visszaállásának nagy része annak volt köszönhető, hogy az 1990-es évek elejétől kezdve egy sor decentralizáló mezőgazdasági intézkedést fogadtak el, ami ösztönözte a termelési formákat, úgy az egyénieket, mint a szövetkezetieket – a Szövetkezeti Termelés Alapegységeit (UBPC) és a Bizalom és Szolgálat Szövetkezeteket (CCS). Sőt, a Mezőgazdasági Minisztérium nemrégiben bejelentette minden „nem hatékony állami vállalat” leépítését, illetve 2600 új városi és külvárosi kis gazdaság létrehozásának támogatását, valamint a használati (haszonélvezeti) jogok kiosztását a három millió hektárra becsült használaton kívüli állami földek többségére. Ezen szabályozások értelmében születnek majd döntések önkormányzati szinten a forráshasználatokról, valamint az élelmiszer-termelés és értékesítés stratégiáiról. Eközben a központi kormányzat és az állami vállalatok a szükséges ráfordítások és szolgáltatások rendelkezésre bocsátásával támogatni fogják a gazdálkodókat.[iii] Az 1990-es évek közepén mintegy 78 ezer gazdaságot adtak át magánszemélyeknek és jogi személyeknek haszonbérbe. Több mint 100 ezer kiosztása folyik most, amelyek összesen több mint 1 millió hektárt ölelnek fel. Ezek az új gazdálkodók a CCS-sel társulnak a paraszti termelési modellt követve. A kormány igyekszik kitalálni, hogy hogyan gyorsíthatná fel a példátlan számú földkérelem feldolgozását.[iv]

A föld újraelosztási programot megalapozott kutatások és kiterjesztési rendszerek támogatták, amelyek kulcsszerepet játszottak az organikus és városi mezőgazdaságban, a tömeges kisipari termelésben, valamint a talaj- és növényvédelem biológiai szükségleteinek felfejlesztésében. A helyi mezőgazdasági piacok nyitása és a gazdálkodókat támogató erős alulról szerveződő szervezetek léte – úgy, mint például a Kisgazdák Országos Szövetsége (ANAP, Asociación Nacional de Agricultores Pequeños), az Állattenyésztők Kubai Szövetsége (ACPA, Asociación Cubana de Producción Animal), és a Mezőgazdasági és Erdészeti Szakemberek Kubai Szövetsége (ACTAF, Asociación Cubana de Técnicos Agrícolas y Forestales) – szintén hozzájárultak ehhez az eredményhez.

De talán a legfontosabb változások, amelyek az élelmiszerszuverenitás visszaállításához vezettek Kubában a paraszti szektorban történtek, amely 2006-ban úgy, hogy a termőföldek mindössze 25 százalékával rendelkezett, az ország élelmiszerkészletének 65 százalékát termelte.[v] A legtöbb paraszt az ANAP-hoz tartozik, és majdnem mindegyikük szövetkezeti tag. A jellemzően parasztok által végzett zöldségtermesztés drasztikusan visszaesett 1988 és 1994 között, de 2007-re visszaállt az 1988-as szintnél jóval többre (1. táblázat). Ez a termelés annak ellenére növekedett, hogy 72 százalékkal kevesebb mezőgazdasági vegyszert használtak 2007-ben, mint 1988-ban. Hasonló mintát mutatnak más paraszti termények, például a bab, illetve a gyökerek és gumók is.

Kuba a városi mezőgazdaság terén elért eredményei igazán figyelemre méltóak – 383 ezer városi gazdaság működik 50 ezer hektárnyi egyébként használaton kívüli földterületen, és több mint 1,5 millió tonna zöldséggel a legjobb városi gazdaságok szintetikus vegyszerek használata nélkül elérik a 20 kg/m2-nyi megtermelt éves ehető növényianyag-mennyiséget, ami hektáronként száz tonnának felel meg. Olyan városokban, mint például Havanna vagy Villa Clara, városi gazdaságok termelik meg az elfogyasztott összes friss zöldség 70 vagy még több százalékát.

  1. táblázat

A növénytermesztésben és a mezőgazdasági vegyszerek használatában bekövetkezett változások

Forrás: Peter Rosset, Braulio Machín-Sosa, Adilén M. Roque-Jaime, és Dana R. Avila-Lozano, The Campesino-to-Campesino Agroecology Movement of ANAP in Cuba, Journal of Peasant Studies 38 (2011): 161-91.

Az egész világon, különösen Latin-Amerikában nagy érdeklődéssel figyelték a sziget agroökológiai termelési formáit és az innovatív gazdálkodó szervezetekkel együtt folytatott kutatásokat. A világ semelyik más országa nem ért el ekkora sikert ilyen mezőgazdasági termelésmóddal, amely a biodiverzitás ökológiai szolgálatait használja, továbbá csökkenti az élelmiszermérföldet, az energia felhasználást, és hatékonyan közelíti a helyi termelést és a fogyasztói köröket. Azonban néhányan „kubai mezőgazdasági paradoxonról” beszélnek: ha az agroökológiai fejlettség ilyen magas az országban, akkor Kuba miért importál jelentős mennyiségű élelmiszert? Ha a hatékony biológiai védekezési módszerek széles körben elérhetőek és alkalmazottak, akkor a kormány miért bocsát ki olyan transzgenikus növényeket, mint a Bt termények, amelyek baktériumok génjeinek felhasználásával termelik ki a saját védekezőszereiket?

A Hudson Intézethez tartozó Globális Élelmiszerkérdések Központja munkatársa, Dennis Avery „A kubaiak hazugságdiétától éheznek” című cikke robbantotta ki az eme paradoxon körüli vitát. Avery ezt állította:

„A kubaiak azt mondták a világnak, hogy hősiesen megtanulták ellátni magukat üzemanyag vagy mezőgazdasági vegyszerek nélkül miután a szovjet támogatások összeomlottak az 1990-es évek elején. A „parasztszövetkezeteikkel”, a bio növényvédő szereikkel és az organikus trágyáikkal hencegtek. Szétkürtölték a földigiliszta-kultúrájukat és a káros hernyókra ráeresztett ragadozó darazsaikat. A hősies ökörcsordáikkal dicsekedtek, amelyeket a traktorok helyettesítésére képeztek ki. Az organikus aktivisták elájultak mindenhol a világon. Most pedig a havannai mezőgazdasági attasénk szerint egy magas rangú mezőgazdasági minisztériumbeli tisztségviselő a kubai sajtóban elismerte, hogy Kuba jelenlegi élelmiszerfogyasztásának 84 százaléka importból származik. Az organikus siker merő hazugság volt.”[vi]

Avery ezt a téves információt arra használta fel, hogy lejárató kampányt folytasson azon szerzők ellen, akik tanulmányozták és tájékoztattak a kubai nép mezőgazdasági területen elért hősies eredményeiről: azzal vádolta ezeket a tudósokat, hogy azok kommunista hazugsággyárosok.

Az igazság a kubai élelmiszerimportról

Avery Magalys Calvo, későbbi gazdasági és tervezési miniszterhelyettes kijelentésére utalt, aki 2007 februárjában azt mondta, hogy abban az időben „az alapélelmiszerek körébe” tartozó termékek 84 százaléka importból származik. Azonban ez a százalék csak azokra az élelmiszerekre vonatkozott, amelyeket jegyrendszerrel szabályozott kormányzati csatornákon keresztül terjesztenek. Összességében az adatok azt mutatják, hogy a természeti és ember okozta katasztrófák miatti rövid visszaesések ellenére Kuba élelmiszer-behozataltól való függése évtizedek óta csökken. Kuba élelmiszerimport-függőség szempontjából legjobb időszaka (1. ábra) azt mutatja, hogy az 1980 és 1997 között ténylegesen csökkent, eltekintve egy kicsúcsosodástól az 1990-es évek elején, amikor az egykori szocialista blokkal létesített kereskedelmi kapcsolatok összeomlottak.[vii]

1. ábra

Kuba élelmiszerimport-függősége, 1980–1997.

Forrás: José Alvarez, The Issue of Food Security in Cuba, Floridai Egyetem FE483 meghosszabbítási jelentése, 2011. július 20-án letöltve, a következő helyről http://edis.ifas.ufl.edu/pdffiles/FE/FE48300.pdf.

Azonban a 2. ábra sokkal árnyaltabb képet fest Kuba mezőgazdasági erősségeiről és gyengeségeiről egy az ökológiai gazdálkodási technikák irányába tett több mint egy évtizedes technológiai irányváltás után. Egyértelműen nagy sikereket értek el a gyökérfélék (amelyek a kubai étrend legfőbb részét képezik), cukor és más édesítők, zöldségek, gyümölcsök, tojás és a tenger gyümölcseinek előállítása terén. A hús köztes eset, miközben nagy mennyiségű étolaj, továbbá gabonafélék és hüvelyesek (főleg rizs és emberi fogyasztásra szánt búza, valamint takarmánykukorica és szójabab) továbbra is behozatalra kerülnek. Ugyanez igaz a tejporra is, ami nem szerepel a grafikonon. A teljes importfüggőség, azonban pusztán 16 százalék, ami ironikus módon pontosan az ellenkezője az Avery által idézett 84 százaléknak. Azt is fontos megjegyezni, hogy Latin-Amerika és a Karib-térség 23 másik országa is tisztán élelmiszerimportőr.[viii]

2. ábra

Válogatott élelmiszerek importfüggősége, 2003.

Forrás: a FAO árucikk mérlegéből kiszámítva, Kuba, 2003, http://faostat.fao.org.

Jelentős viták vannak a jelenlegi élelmiszerfüggőséget illetően Kubában. A függőség a 2000-es években fokozódott, ahogy nőtt az Egyesült Államokból való import, és a hurrikánok dúlták fel a szigetország mezőgazdaságát. 2008-ban, három különösen pusztító hurrikán csapása után, Kuba az országos összes élelmiszer szükségleteinek 55 százalékát elégítette ki importból, amely mintegy 2,8 milliárd dollárba került. Azonban ahogy az élelmiszerárak világméretű válsága magasabbra srófolta az élelmiszerárakat a kormány újra előtérbe helyezte az élelmiszer-önellátás kérdését. Arra való tekintet nélkül, hogy az élelmiszer importból származik vagy az országban termelték meg, azt fontos felismerni, hogy Kuba általánosan képes megfelelően ellátni élelmiszerrel a lakosságát. Az ENSZ Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szervezete szerint Kuba átlagos napi egy főre jutó étkezési energiaellátása 2007-ben (az adatok az előző évre vonatkoztak) meghaladta a 3200 kcal-t, ami a legmagasabb az összes latin-amerikai és karibi állam között.[ix]

Különböző modellek: Agrárökológia vs. ipari mezőgazdaság

Ezen új forgatókönyv szerint az ANAP gazdálkodói hozzájárulásának az élelmiszerimport csökkentéséhez stratégiai fontosságúnak kellene lennie, de az is? A fenntartható mezőgazdaság vitathatatlan kubai fejlődése, és a monokultúrás modell bizonyítottan hatékony alternatívája ellenére néhány vezető körében továbbra is él az érdeklődés a nagy külső ráfordítást, valamint kifinomult és drága technológiát igénylő rendszerek iránt. Az „élelmiszerbiztonság garantálása és az élelmiszerimport csökkentése” apropóján ezek a speciális programok folytatják a termények és az állatállomány termelésének „maximalizációját”, és ragaszkodnak a monokultúrás módszerekhez való visszatéréshez – és így a szintetikus vegyianyagoktól, a nagy gépektől és az öntözéstől való függéshez –, annak ellenére, hogy ez bizonyítottan nem hatékony és technológiailag bizonytalan. Tény, hogy sok forrás biztosítva van olyan nemzetközi együttműködésekből (azaz Venezuelából), amelyeket „mezőgazdasági területek védelmének vagy növelésének” szenteltek, és ahol még intenzívebb mezőgazdaságot folytatnak olyan terményekkel, mint a burgonya, rizs, szójabab és zöldségek. Kubában ezek a „védett” területek, amelyeken nagyipari mezőgazdaságot folytatnak, a megművelt földterületek kevesebb mint 10 százalékát képviselik. Dollármilliókat fektetnek a forgó öntözőrendszerekbe, és más ipari mezőgazdasági technológiákba: ez egy csábító modell, ami növeli a rövidtávú termelést, de hosszú távon környezeti és társadalmi-gazdasági költségeket generál, miközben egy olyan modellt ismétel meg, ami 1990 előtt már egyszer megbukott.

Tavaly bejelentették, hogy a havannai Artemisa önkormányzatban található „Juan Rodríguez Gómez” rovarirtószer vállalat 2011-ben 100 ezer liter glifozát gyomirtó szert fog gyártani.[x] 2011 elején egy kubai tévéhíradó tájékoztatta a lakosságot a Cubasoy projektről. A „Bienvenida la Soya” arról számolt be, hogy „az olyan földeket, amelyen évekig marabú [egy tüskés invazív hüvelyes fafajta] nőtt lehetetlen átalakítani szójabab monokultúrává Ciego de Ávila tartomány déli részén.” Brazil hitelek és technológia segítségével működő projekt több mint 15 ezer hektáron termeszt szójababot kukoricával forgóban, és a cél az, hogy 2013-ra a megművelt terület elérje a 40 500 hektárt, 2014-re pedig összesen 544 központi forgó öntözőrendszert létesítsenek rajta. A szójabab termési kapacitása hektáronként 1,2 tonna (1100 font holdanként) és 1,97 tonna (1700 font holdanként) között van, attól függően, hogy esővízzel vagy öntözőrendszerekkel öntözik. Az nem világos, hogy a használt szójababfajták transzgenikusak-e, de a kukoricafajta a kubai transzgenikus FR-Bt1. A gépek 90 százaléka brazil importból származik – „nagy traktorok, vetőgépek, és növényvédő felszerelés” –, és jelentős infrastrukturális beruházások történtek az öntözés, az utak, a technikai támogatás, a feldolgozás és a szállítás terén.

A transzgenikus növények körüli vita

Kuba milliókat fektetett a Génsebészeti és Biotechnológiai Központban (CIGB) valamint az ország különböző pontjain található intézményhálózatban a mezőgazdaság részére folytatandó biotechnológiai kutatásba és fejlesztésbe. A kubai biotechnológia mentes a más országokra jellemző vállalati ellenőrzéstől és szellemi tulajdonjogi rendszerektől. A kubai biotechnológusok hangsúlyozzák, hogy a biológiai biztonsági rendszerüket szigorú biológiai és környezeti biztonsági normák határozzák meg. Ezen autonómia és a biotechnológiai innovációk előnyei hatékonyan alkalmazhatóak lennének az olyan problémák megoldásában, mint a vírusos növénybetegségek vagy a szárazságtűrés, amely problémákra még nincsenek agroökológiai megoldások. 2009-ben a CIGB Yagüajayban és Sancti Spiritusban kísérleti jelleggel három hektárnyi genetikailag módosított kukoricát (a FR-Bt1 transzgenikus kukoricát) ültetett. Ez a fajta vélhetően elnyomja a még lárvaállapotban lévő káros „palomilla del maíz” molylepke (Spodoptera frugiperda) populációit. 2009-re összesen 6000 hektárnyi területen ültettek transzgenikus (más néven genetikailag módosított, vagy GM) fajokat számos tartományban. Agroökológiai szempontból furcsa, hogy az első transzgenikus faj, amit Kubában tesztelnek az a Bt kukorica, mivel a szigetország sokféle alternatív biológiai védekezéssel rendelkezik a pikkelyes szárnyú lepkék rendjébe tartozó kártevőkkel szemben. A helyi kukoricafajták változatossága, amelyek közül néhánynak közepes és magas szintű kártevő-rezisztenciája van, komoly lehetőségeket kínál a termés növelésére hagyományos növénynemesítéssel és az ismert agroökológiai kezelési stratégiákkal. Számos élősködő rovarok és kórokozók szaporítására szolgáló központ (ún. CREE-k, Centros de Reproducción de Entomófagos y Entomopatógenos) állít elő Bacillus thuringiensis-t (egyfajta mikrobiális rovarirtót) és Trichogrammát (kis darazsakat). Mindkettő nagyon hatékony az olyan lepkékkel szemben, mint amilyen a palomilla. Ráadásul a kukorica más növényekkel való összekeverése, például babbal vagy édesburgonyával polikultúrákban jelentősen kevesebb kártevő támadást eredményez annál, mintha monokultúrában termesztenék a kukoricát. Ez a föld ekvivalencia relációját is növeli (egy adott földterületen összesen több termény nő), továbbá a talajt védi.

Amikor 2008-ban kísérleti jelleggel transzgenikus Bt kukoricát ültettek, az agroökológiai mozgalomhoz tartozó kutatók és gazdák aggodalmukat fejezték ki. Sokan figyelmeztettek arra, hogy transzgenikus termények kibocsátása veszélyezteti az agrobiodiverzitást és ellentétes a kormány saját mezőgazdasági termelési terveivel, azáltal, hogy eltolja a hangsúlyt az agroökológiai gazdálkodásról, amit pedig stratégiai politikaként fogadtak el Kubában. Mások úgy érezték, hogy a biotechnológiát a multinacionális cégek és a piac érdekeihez igazították. A transzgenikus növények potenciális környezeti és közegészségügyi kockázatait figyelembe véve, jobb lenne Kuba számára, ha továbbra is az agroökológiai alternatívákat hangsúlyozná, amelyek biztonságosnak bizonyultak, és lehetővé teszik az ország számára, hogy az nehéz gazdasági és éghajlati körülmények között is élelmiszert termeljen.

A GM termények bizonyítottan legfőbb előnye az, hogy egyszerűsítik a gazdálkodást, és a gazdálkodók több földet művelhetnek meg. Azoknak a GM növényeknek, amelyek ellenállnak a gyomirtóknak (mint például a „Roundup Ready” kukorica és szójabab), vagy azoknak, amelyek kitermelik a saját rovarirtószerüket (mint például a Bt kukorica) általában nem nagyobb a terméshozamuk, mint bármelyik velük összehasonlítható nem génmódosított növénynek. Azonban ezen GM növények használata magasabb szintű gépesítéssel (főleg nagyobb traktorokkal) az amerikai Középnyugaton mára lehetővé tette, hogy egy családi kukorica és szójabab farm körülbelül 240 hektárról (600 hold) úgy 800 hektárra növelje (2000 hold) a méretét.

2010 szeptemberében a transzgenikus növények miatt aggódó szakértők találkozót szerveztek a GM termények engedélyezésével megbízott intézmények, a Biológiai Biztonság Nemzeti Központja és a Környezetvédelmi Szabályozási és Nukleáris Biztonsági Iroda (Centro Nacional de Seguridad Biológica és az Oficina de Regulación Ambiental y Seguridad Nuclear) testületi tagjaival és munkatársaival. A szakértők egy nyilatkozatot adtak ki, amelyben moratórium felállítására szólítanak fel a GM növényekkel szemben, addig, amíg nem áll rendelkezésére róluk több információ, és a társadalomnak esélyt nem adnak a technológia környezeti és egészségügyi hatásainak megvitatására. Azonban erre a kérelemre máig nem érkezett válasz [a tanulmány 2011-ben íródott – a szerk.]. Az azonban pozitív eredménye volt az FR-Bt1 transzgenikus kukorica Kubában való elvetésében rejlő ellentmondásról szóló egyéves vitának, hogy a hatóságok nyíltan elismerték a GM vetőmagok potenciálisan pusztító következményeit a kisgazda ágazatra. Noha úgy tűnik, hogy a transzgenikus kukorica használata kizárólag a Cubasoy területeire illetve más hagyományosan szigorúan felügyelt területekre fog korlátozódni, alkalmazásuk igencsak megkérdőjelezhető.[xi]

A paradoxon eredménye – Mit tartogat a jövő?

A nemzetközi piacok instabilitása és az élelmiszerárak növekedése egy olyan ország esetében, amely némileg függ az élelmiszer-behozataltól a nemzeti szuverenitást fenyegeti. Ez a tény arra késztette a magas rangú tisztviselőket, hogy nyilatkozatokban hangsúlyozzák a helyben rendelkezésre álló forrásokon alapuló élelmiszertermelés prioritásának szükségességét.[xii] Igazából ebben ellentmondás rejlik: az élelmiszerbiztonság elérése egy olyan időszakban, amikor növekszik a gazdaság, és a legtöbb forrás élelmiszerimport szolgálatában áll, vagy az ipari mezőgazdasági rendszereket támogatják a parasztok által folytatott helyi termelés ösztönzése helyett. A politikai döntéshozók ciklikusan visszatérnek a hagyományos mezőgazdaság támogatásához, amikor a pénzügyi helyzet javul, miközben az „alternatívának” tekintett a fenntartható szemléletet és az agroökológiát csak a gazdasági szűkösség időszakában támogatják. Ez a ciklikus gondolkodásmód erősen aláássa az agroökológia és az organikus gazdálkodás terén az 1990-es gazdasági összeomlás óta elért eredményeket.

A kubai mezőgazdaság jelenleg két szélsőséges élelmiszer-termelő modellt tapasztal meg: egy intenzív modellt nagy ráfordításokkal, valamint egy másikat, amelyet a különleges időszak kirobbanásakor kezdtek el, és ami az agroökológia irányába mutat, és alacsony ráfordításokat igényel. A több ezer kis és közepes méretű gazdaságban alkalmazott agroökológiai kezdeményezések során felhalmozott tapasztalatok a fenntartható mezőgazdaságot támogató nemzeti politika meghatározásának értékes kiinduló pontját képezik, amely így szakítana a megelőző majdnem 400 év monokultúrás modelljével. Ráadásul, azzal hogy Kuba az egyetlen ország a világon, amely szélsőséges gazdasági nehézségek közepette agroökológiai módszerek alkalmazásával képes volt helyreállítani az élelmiszer-termelését, a szigetország számos olyan jellegzetességet mutat, amelyek az agroökológia példátlan szintre emelésének alappilléreiként szolgálnak:

Kuba a latin-amerikai népesség 2 százalékát képezi, de a térség tudósainak 11 százalékával rendelkezik. Körülbelül 140 ezer felsőfokú képzettséggel rendelkező szakértő és középfokon képzett szakember van az országban, továbbá kutatóközpontok tucatjai, agráregyetemek és hálózataik, olyan kormányzati intézmények, mint a Mezőgazdasági Minisztérium, a gazdálkodókat segítő tudományos szervezetek (pl. az ACTAF), és farmerszervezetek, mint az ANAP egyaránt megtalálhatók Kubában.

Kuba elég termőfölddel rendelkezik ahhoz, hogy agroökológiai módszerekkel elegendő élelmiszert termeljen a tizenegy milliós lakossága táplálkozási szükségleteinek kielégítéséhez.[xiii] Az elmúlt ötven év – csakúgy, mint az azt megelőző négyszáz év kitermelő mezőgazdasága – talajeróziójának, erdőirtásának és biodiverzitás csökkenésének ellenére az ország adottságai továbbra is kivételesen kedvezőek mezőgazdaság művelésére. Kuba hatmillió hektárnyi alapvetően sík, valamint további egymillió hektár enyhén lejtős földművelésre alkalmas területtel rendelkezik. Ezen földterület több mint fele továbbra is parlagon hever, és a maradék gazdálkodási területen is még mindig alacsony mind a föld, mind pedig a munka termelékenysége, csakúgy, mint a forrásfelhasználás hatékonysága. Ha az összes parasztgazdaság (amelyek a föld 25 százalékát ellenőrzik) és minden UBPC (a föld 42 százalékával rendelkeznek) diverzifikált agroökológiai tervezetet fogadna el, Kuba képes lenne eleget termelni, hogy etesse a lakosságát, ellássa élelmiszerrel a turistaipart, és még exportálni is tudna némi élelmiszert elősegítve ezzel a külföldi valutához jutást. Ezt a termelést kiegészíthetné a városi mezőgazdaság, amely már jelentős termelési szintet ér el.

A parasztcsaládok körülbelül egyharmada, mintegy 110 ezer család csatlakozott az ANAP-hoz, annak Paraszt a Paraszthoz Agroökológiai Mozgalmán (MACAC, Movimiento Agroecológico Campesino a Campesino) keresztül. Ez részvételi módszereket alkalmaz, amelyek a helyi gazdálkodók szükségletein alapul, és lehetővé teszi a különleges történelmi viszonyaikhoz és identitásukhoz kapcsolódó gazdag családi és közösségi gazdálkodási tudáskészlet közkinccsé tételét. Az innovációk egymással való megosztása révén a gazdálkodók képesek voltak a hagyományos szektorhoz képest drámai haladást elérni az élelmiszertermelés terén, miközben megőrizték az agrobiodiverzitást, és sokkal kevesebb mennyiségű mezőgazdasági vegyszert használtak.

A mezőgazdasági teljesítmény megfigyelése az elmúlt két évtized szélsőséges éghajlati eseményei után felfedte a parasztgazdaságok rugalmasságát az éghajlati katasztrófákra. Négy nappal azután, hogy az Ike hurrikán 2008-ban lecsapott Kubára, a kutatók egy felmérést végeztek a gazdaságok között Holguín és Las Tunas tartományokban, és azt találták, hogy a diverzifikált gazdaságok 50 százalékos károkat mutattak, szemben a szomszédos, monokultúrás gazdálkodást folytató gazdaságok 90-100 százalékos káraival. Hasonlóképpen az agroökológiailag vezetett gazdaságok gyorsabb termelékenység-visszaállást mutattak (80-90 százalékot negyven nappal a hurrikán után), mint a monokultúrás gazdaságok.[xiv] Ezek az értékelések hangsúlyozzák a növénydiverzitás fokozásának és a gazdálkodási rendszerek komplexitásának fontosságát annak érdekében, hogy csökkenjen a szélsőséges éghajlati eseményekkel szembeni sebezhetőség, vagyis egy olyan stratégiáét, amely a kubai parasztok körében elterjedt.

A termelési erőfeszítések többsége az élelmiszerszuverenitás elérésére irányult, mondván, hogy mindenkinek joga van a biztonságos, tápláló és kulturálisan megfelelő élelmiszerhez való hozzájutáshoz, elégséges mennyiségben és minőségben, hogy egészséges életet élhessen teljes emberi méltóságban. Azonban, tekintve az üzemanyagárak és egyéb ráfordítások várható növekedését, a kubai agroökológiai stratégia két másik típusú szuverenitás fokozását is célul tűzte ki. Az energiaszuverenitás minden ember azon joga, hogy ökológiai korlátok között, megfelelő fenntartható forrásokból elegendő energiához jusson a méltóságteljes élethez. A technológiai szuverenitás arra a képességre utal, amellyel elérhető az élelmiszer- és energiaszuverenitás a létező agrobiodiverzitásból származó környezeti szolgáltatások táplálásával és a helyi szinten elérhető források felhasználásával.

A három szuverenitás – élelmiszer, energia és technológia – elemei megtalálhatók kis gazdaságok százaiban, ahol a gazdálkodók a családi fogyasztásukhoz szükséges élelmiszermennyiség 70-100 százalékát termelik meg, a többletet pedig piacon értékesítik, amiből bevételhez jutnak (ilyen például a Finca del Medio, a CCS Reinerio Reina Sancti Spíritusban; a Plácido gazdaság, a CCS José Machado; a Cayo Piedra Matanzasban, ami a CCS José Martíhoz tartozik; és a San José gazdaság, a CCS Dionisio San Román Cienfuegosban). A termelékenység ezen szintjeit olyan helyi technológiák használatával érték el, mint amilyen például a giliszta komposztálás és a hasznos őshonos mikroorganizmusok szaporítása az olyan diverzifikált termelési rendszerekkel együtt, mint a polikultúrák, vetésforgók, állatok bevonása a növénytermesztő gazdaságokba és az agroerdészet. Sok gazdálkodó szintén használ integrált élelmiszer/energia rendszereket és állítja elő a saját energiaforrásait emberi és állati munkaerő, biogáz, szélmalmok felhasználásával, és még olyan bioüzemanyag-növényeket is termesztenek, mint a jatropa köztesen termesztve a maniókával.[xv]

Konklúziók

A kutatók, tudósok, technikusok és az ACTAF, ACPA és az ANAP által támogatott gazdálkodók felhalmozott tapasztalatainak eredményeképpen Kuba gazdag agroökológiai tudományos és gyakorlati tudással rendelkezik. Ez az örökség a vidéki közösségek tapasztalatain alapul, amelyek között sikeres „agroökológiai világítótornyok” vannak, akiknek az elvei kisugárzása segít kiépíteni egy olyan mezőgazdasági stratégia alapjait, amely elősegíti a hatékonyságot, a sokféleséget, a szinergiát és a rugalmasságot. Az agroökológia potenciáljának kihasználásával Kuba képes volt magas termelési szinteket elérni kis mennyiségű energia és külső ráfordítás felhasználásával, és sokszor többet forgatott vissza kutatásba, mint azok, akik ipari és biotechnológiai megközelítést alkalmaznak, ami több felszerelést, üzemanyagot és kifinomultabb laboratóriumokat igényel.

Magas rangú tisztviselők írásaiban és megszólalásaiban egyaránt kifejezésre jutott annak szükségessége, hogy a mezőgazdasági önellátás előnyben részesítését átfordítsák a termelékeny és energia hatékony kezdeményezések konkrét támogatására, annak érdekében, hogy helyi (önkormányzati) szinten elérjék a három szuverenitást, ami alapvető követelménye a válságban lévő bolygó fenntartásának.

Azáltal, hogy több lehetőséget teremtettek az ANAP, az ACPA, az ACTAF és a kutatóközpontok közötti stratégiai szövetségekre, számos kísérleti projekt indulhatott el kulcsfontosságú önkormányzatokban, ahol olyan különböző agroökológiai technológiákat teszteltek, amelyek a három szuverenitást segítették elő, és amelyeket minden egyes térség különleges környezeti és társadalmi-gazdasági viszonyaihoz alakítottak. Ezeknek a kezdeményezéseknek magukévá kellene tenniük a gazda a gazdához módszertant, ami meghaladja föntről irányított kutatást és a fejlődési mintát, és lehetővé teszi a gazdálkodóknak és a kutatóknak, hogy együtt tanuljanak és újítsanak. Az egyetemi oktatók és hallgatók bevonása az ilyen kísérletezési és értékelési folyamatokba növelné az ökológiai alapokon nyugvó mezőgazdaságban hasznosítható tudományos ismereteket. Segíthetné az agroökológiai elmélet fejlesztését, ami viszont hasznos lenne a szakemberek és gazdálkodók jövőbeni generációinak képzésében.

Az agroökológiai mozgalom folyamatosan ösztönzi a hagyományos, zöld forradalmi, vagy ipari mezőgazdasági felfogást valló kubai politikai döntéshozókat, hogy mérlegeljék a blokáddal és potenciálisan pusztító hurrikánokkal sújtott kis sziget realitásait. Ezeket a realitásokat figyelembe véve az agroökológiai megközelítések és módszerek felkarolása a mezőgazdaságban országszerte segíthet Kubának, hogy elérje az élelmiszerszuverenitást, miközben fenntartja a politikai autonómiáját.

Miguel A. Altieri és Fernando R. Funes-Monzote

Miguel A. Altieri a Kaliforniai Egyetem és a Berkeley agroökológia professzora, valamint az Agroökológia Latin-amerikai Tudományos Közösségének (SOCLA) elnöke. Több mint 250 folyóirat cikk és tizenkét könyv szerzője. Fernando R. Funes-Monzote jelenleg a kubai Matanzasi Egyetem Indio Hatüey Kísérleti Állomásának kutatója. Az Organikus Mezőgazdaság Kubai Egyesületének egyik alapító tagja.


[i] Peter Rosset és Medea Benjamin, szerk.., The Greening of the Revolution (Ocean Press: Melbourne, Ausztrália, 1994); Fernando Funes et. al., szerk., Sustainable Agriculture and Resistance (Oakland: Food First Books, 2002); Braulio Machín-Sosa et. al., Revolución Agroecológica (ANAP: La Habana, 2010).

[ii] Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), The State of Food and Agriculture 2006 (Róma: FAO, 2006), http://fao.org.

[iii] MINAG (Ministerio de la Agricultura), Informe del Ministerio de la Agricultura a la Comisión Agroalimentaria de la Asamblea Nacional, 2008. május 14. (MINAG: Havanna, Kuba, 2008).

[iv] Ana Margarita González, Tenemos que dar saltos cualitativos, Interjú Orlando Lugo Fontéval, Trabajadores, 2009. június 22., 6.

[v] Raisa Pagés, Necesarios cambios en relaciones con el sector cooperativo-campesino, Granma, 2006. december 18., 3.

[vi] Dennis T. Avery, Cubans Starve on Diet of Lies, 2009. április 2., http://cgfi.org.

[vii] Fernando Funes, Miguel A. Altieri, és Peter Rosset, The Avery Diet: The Hudson’s Institute Misinformation Campaign Against Cuban Agriculture, May 2009, http://globalalternatives.org.

[viii] FAO, uo.

[ix] FAOSTAT Food Supply Database, http://faostat.fao.org, 2011. július 28-án elfogadva

[x] René Montalván, Plaguicidas de factura nacional, El Habanero, 2010. november 23., 4.

[xi] Fernando Funes-Monzote és Eduardo F. Freyre Roach, szerk., Transgénicos ¿Qué se gana? ¿Qué se pierde? Textos para un debate en Cuba (Havana: Publicaciones Acuario, 2009), http://landaction.org.

[xii] Raúl Castro, Mientras mayores sean las dificultades, más exigencia, disciplina y unidad se requieren, Granma, 2008. február 25., 4–6.

[xiii] Fernando Funes-Monzote, Farming Like We’re Here to Stay, PhD disszertáció, Wageningeni Egyetem, Hollandia, 2008.

[xiv] Braulio Machin-Sosa, et. al., Revolución Agroecológica: el Movimiento de Campesino a Campesino de la ANAP en Cuba (ANAP: La Habana, 2010).

[xv] Fernando Funes-Monzote, et. al., Evaluación inicial de sistemas integrados para la producción de alimentos y energía en Cuba, Pastos y Forrajes (2011).

 

logo